Placebo
Írta: Mihálydeák Anika
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 594
placebo
ma is meghalok
kétszázharminchét embernek
elhasználtan és összegyűrten
fekszem a színpadon
és közben nagyon
halottnak próbálok tűnni
kabát vagyok de
bennem örökre fogsz fázni
ez a taps olyan
mint egy nevetés a temetésemen
felállni és meghajolni
így illik így kell
de zsákutca minden mozdulásom
és nincs bennem több hely
hogy eltegyem
ezt a fojtogató boldogságot
amit egy feles pohár
sem tud felhígítani
valami gyermeki kéne
a játszótér hintáit tanítani
hogyan forduljanak át
önmagukon
mert aki hátranéz
az kicsit előre tekint
te pedig átlátsz a bőrömön
a pupillád kitágul a torkomban
és megfulladok
egy kettőzött felejtésért
azt akarom
hogy a szemed legyen
az utolsó polaroidom
erről a világról
fekszem a színpadon
és közben elvonatkoztatott
simogatásokat mentek meg
az elmúlástól
félek hogy akkor vágom
ketté a lelkem
mikor már nem lehet
kicserélni egy ölelésben