Pappék unokája
Írta: T. Ágoston László
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 330
Pappék unokája
‒ No, Marikám, mit szólsz ehhez a Rádai Gyöngyihez? ‒ állította meg Ballánét a kisbolt előtt a barátnője, a kövér Takácsné.
‒ Hallottad, mit csinált a saját gyerekével?
‒ Hallani éppen hallottam, de fölfogni is képtelen vagyok. És ha meggondolom, hogy ez a lány itt nőtt föl köztünk a faluban, a szemünk láttára…
‒ Ezt azért nem mondanám ilyen határozottan ‒ állt meg mellettük a szikvízgyáros felesége. ‒ Tőlünk hordták a szódavizet. Az apja nagyon szerette a fröccsöt. Mit tudom én, hogy a többiek nem, itták-e tisztán azt a lőrét, amit a hegyoldalban termelnek… Én nem merném a tűzbe tenni egyikükért se a kezemet. Olyan volt néha az a lány, mint akinek nincs ki a négy kereke.
‒ A Gyöngyiről beszéltek? ‒ lépett ki a bolt ajtaján a cukrász felesége. ‒ Vasárnap esténként oda jártak hozzánk a barátnőivel. Én szolgáltam föl nekik a krémest, meg a tonik-vodkát. Amit én ott fél füllel hallottam, amikor ezek már úgy igazi jókedvre derültek… Attól már a szerényebb fiúk is fülig pirultak volna… A Papp Jóska helyében meg szétrúgtam volna a seggét, amikor bejelentette, hogy terhes.
‒ Az ‒ kontrázott rá Balláné. ‒ Még hozzá túl a negyedik hónapon. Nem vette észre a drágám…
‒ Az én lányommal, a Piroskával egy osztályba jártak ‒ mondta Balláné. ‒ Meg egy ideig a szomszédban is laktak albérlőként az anyjával, amikor az öreg Rádai rajtakapta az asszonyt a fuvarossal, aztán kidobta őket a házból. No, csak azt akarom mondani, hogy hallottam, meg láttam én ott egyet, s mást… Az a lány soha nem tudott kérni, csak akarni. Az anyja meg adta alá a lovat, mondván, hogy csak azok tudnak érvényesülni az életben, akik tudják mit akarnak, és azt meg is teszik. Hát ez aztán megtette!
‒ Pletykapad vége! ‒ lépett ki a bolt ajtaján Terike, a tulajdonos. ‒ Látom, ott jön a Jóska anyja a templom mellett. Nem szeretném, ha meghallaná, hogy ti is rajtuk köszörülitek a nyelveteket. ‒ Ezzel söprögetni kezdte a bolt előtti járdát, az asszonyok meg tovább fonva a pletyka fonalát, elindultak a piactér irányába.
*
Papp Jóska csak ült a fotelban, mint egy faszent, és maga elé meredve próbálta összerakni a történteket. Időnként elakadtak a gondolatai. Miután a körzeti rendőr, a Bács Feri többszöri nekigyürkőzés után hebegve-habogva elmondta mi történt abban a bizonyos Balaton-parti motelban, csak a kezét nézegette, meg a csillárt a plafonon. Egyetlen artikulált szó sem hagyta el az ajkát. Kivéve azt a hatalmas üvöltést, hogy „megfojtom azt az útszéli szajhát!” Talán el is rohant volna, hogy megtegye, de a rendőr tapasztalt ember volt, eleve vitt magával két erős legényt, meg a körzeti orvost. A férfiak lefogták, az orvos meg belenyomott a vénájába valami bivalyerős nyugtatót. Attól aztán úgy aludt másnap délig, mint a tej. Amikor fölébredt, azt se tudta hol van. Az anyja ápolgatta, nyugtatgatta, az apja meg ott sertepertélt az ajtó körül, nehogy kimenjen. Neki is könnyben úszott az arca, és fejcsóválva motyogta maga elé: „mit vétett neki az a drága kis csöppség, a Timike, a kisunokám? Az a kis mosolygós angyal… Átkozott légy, Rádai Gyöngyi, aki képes voltál ilyen szörnyűségre! Ekkora vétket az Isten se bocsáthat meg! De szívesen lennék a hóhérod, vagy legalább az ördög odalent, aki a rotyogó szurkos üstben főzi a lelkedet!”
*
Az öreg Papp Jóska megbecsült iparosember volt a környéken. Asztalos, aki a saját műhelyében dolgozott. A környező falvak házainak ajtaja, ablaka mind az ő keze munkáját dicsérték. Büszke is volt a műhelyére, meg a családjára. Amikor a Jóska gyerek megszületett, elhatározta, hogy ha felserdül, maga mellé veszi a műhelybe, és mindenre megtanítja, amire egy jó iparos embernek szüksége lehet. De ha még esze is lesz a fiúnak, taníttatni fogja. Ne iparos legyen, hanem igazgató. Egy nagy faipari cég, a Papp és Fia Művek igazgatója…
Kérése odafönt meghallgatásra talált. Jóska, az idősebbik fia tehetséges gyereknek bizonyult, dicsérettel érettségizett a városi gimnáziumban. Igaz, a famunkához nem sok vonzalmat érzett. Annál inkább érdekelték a motorok, meg az autók. Autóipari mérnök lett.
‒ Ügyes fiú ‒ mondogatta büszkén a barátainak ‒ Már tizenhat éves korában ott szerelgette a lerobbant autókat az udvar sarkában. Még a karosszériát is kikalapálták a haverjaival. Azóta egy fillér zsebpénzt sem fogadott el tőlem. Volt úgy, hogy ő segített ki engem, ha pillanatnyi pénzzavarba kerültem.
A kisebbik fia, a Peti se esett messze a fájától. Őt nagyon érdekelte a famunka, de nem a gyalu, meg a fűrész, hanem a véső. Még húszéves se volt, amikor a faluházban kiállítást rendeztek a faragásaiból, később meg a két Papp faragott bútoraiból.
Nem is lett volna semmi baj, ha ez a Rádai lány nem akaszkodott volna a Jóska nyakába. De úgy rátelepedett, mint piaci légy az apadt húsra. Utána ment a diszkóba, a városi bulikba, a cukrászdába, mindenhová. Tetszett neki a mérnök úr csillogó-villogó, fényesre polírozott kocsija, a nagyvonalú modora, meg alapvetően jóképű, jó kiállású gyerek is volt a Jóska. Neki meg az tetszett, hogy ha megállt a cukrászda előtt, kérés nélkül bepattantak a lányok a kocsijába, aztán kedvére válogathatott köztük. Szépen alakult a karrierje is, hiszen huszonhat évesen ő lett a német autógyár városi üzemének egyik gyártásvezetője. A lányos anyák szemében meg a legjobb parti. Mondta is neki az anyja, ahányszor kilépett a kapun:
‒ Nagyon vigyázz magadra, kisfiam, mert ezek a falusi boszorkányok mind azon mesterkednek, hogy az ő tenyeres-talpas leánykájukat vedd feleségül. Behálóznak, mint a pók, aztán kiszívják a véredet. Ott van ez a Rádai lány is… Látom én, hogy riszálja a seggét, ha meglát. Egy anyának van szeme az ilyesmihez. Meg ismertem az anyját is. Olyan volt, mint az egyszeri kertészlány. Egyik melegágyból a másikba.
‒Rémeket látsz, édesanyám! ‒ hárította el a fiú az asszony aggályait. Mi a fenének kötném le magam huszonévesen egy nő mellett, amíg akár naponta választhatok a legszebbek közül? A Gyöngyit meg hidd el, jobban ismerem, mint kellene. Tudok bánni vele. Meg a többivel is. Aztán majd ha egyszer már kihullott minden szál hajam, és porcelánból lesznek a fogaim, odaállok az anyakönyvvezető elé, és eladom magam valakinek, aki megérdemel. Mondjuk egy francia autógyáros lányának, vagy egy német milliomos özvegyének.
‒ Butaságokat beszélsz, fiam! ‒ csóválta a fejét Pappné. ‒ Én ebben a házban szeretném dajkálni az unokáimat, és itt akarok diótortát sütni a születésnapjukra.
‒ Ennek semmi akadálya, édes jó anyám, de ezt beszéld meg a Petivel. Én ennél többre vágyom.
*
A piactér sarkán állt egy betonasztal, előtte, mögötte pad. Hajdan a gombásasszony ült mellette, aki kosárból árulta az erdőben szedett gombát, meg szakértőként átnézte a többiekét is. Mióta eltemették, az asszonyok gyűltek itt össze szombat reggelenként, hogy kicseréljék a legújabb értesüléseiket. Volt is miről beszélni, hiszen az öreg Rádai újra visszafogadta az újfent hűtlenné lett asszonyát. A rendőr az éjjel két tyúktolvajt fogott, a Papp Jóska meg állítólag átpártolt a szőke titkárnőhöz, és állítólag össze is költözött vele valami városi albérletben.
‒ Gondoltátok volna, hogy a Soós gyerek, meg az a vörös csaj lopja a tyúkokat? ‒ kérdezte meglepetést színlelve a kövér Takácsné. ‒ Olyan becsületes mindkét család…
‒ Na ja ‒ kontrázott rá a szódásné. ‒ Amíg nem lettek munkanélküliek. Pénz nélkül a harang se szól… És mit szóltok a Papp Jóskához? Szőkére váltott a mérnök úr. Csoda lesz, ha meg nem öli érte ez a gyöngyszem…
‒ Én már semmin se csodálkozom ‒ húzta el a száját Marika. ‒ Már az óvodába is az én kislányommal járt ez a dilis csaj. Már ott is kirítt a többi közül. Mit akar ez a Papp Jóskától? Tudom, ne mondd ki! Könnyen lecsúszik a bugyija. Aztán mi van még? Kimaradt a gimnáziumból, mert nehéz volt neki. Jó, átvették a szakközépiskolába. Ott meg a drogozás miatt tört ki a balhé.
‒ Meg a tornatanárt is kirúgták, akivel lefeküdt ‒ állapította meg Balláné. ‒ Aztán meg hónapokra eltűnt azokkal a hajléktalan srácokkal. Egyáltalán befejezte az iskolát?
‒ Úgy tudom, magántanulóként a következő tanévben ‒ vélte a cukrászné. ‒ Hozzánk is ajánlották, de én megmondtam a férjemnek, hogy ha ide veszi, én csomagolok.
‒ Úgy emlékszem, a kábítószer miatt le is csukták. A pszichiátrián kellett letöltenie a büntetését ‒ tette hozzá a mindentudó Nagyné.
‒ És te ezt honnan veszed. Ott voltál vele? ‒ bökte oldalba Takácsné.
‒ Na hallod, rendőr a szomszédom…
‒ Fogadjunk, hogy holnapután kiderül, hogy terhes! ‒ nyújtotta előre a kezét nevetve Balláné, de senki se akart fogadni vele.
*
Néhány nap múlva valóban megjelent Papp Jóska lakásán Rádai Gyöngyi és a körfolyosón állva üvöltötte a szőke nő képébe, hogy ő bizony terhes a mérnök úrtól. De ez még csak a kezdet volt. A buszmegállóban támadt rá Jóska anyjára, és üvöltve, hogy még a kocsmában is hallják, közölte vele, hogy itt van a Jóska gyereke a hasában, és meg is fogja szülni. Akkora gyerektartást zúdít majd a nyakába, hogy arról koldul az egész família. Az asszony szó nélkül összecsuklott. Két hétig ápolták a városi kórházban, aztán meg a körzeti orvos járt ki hozzá naponta. A kaput kulcsra zárták. Se ki, se be nem járt rajta senki. Csak a műhelyben dolgoztak a gépek.
Attól kezdve Jóskát se látták a környéken. A mindentudó asszonyok szerint úgy elszégyellte magát, hogy a képét se merte bedugni a faluba. A terményboltos Kati ugyan megesküdött rá, hogy szerda este látta a kocsiját a ház előtt, de sötétedés után jött lámpa nélkül, hogy ne lássák. Rádai Gyöngyiről se szólt a fáma, pedig szívesen megfigyelték volna, hogyan kerekedik a kis pocakja.
Szokatlan csend ült a falura. Elfogytak a tyúktolvajok, a kocsmában se bicskáztak meg senkit, az asszonyoknak nem volt miért kiülni a pletykapadra. Így ment ez heteken, hónapokon át, mígnem valaki, aki ugyan csak hallotta, de megesküdött rá, hogy igaz, miszerint Papp Jóskával megcsinálták a városi kórházban az apasági tesztet és kiderült, hogy tényleg ő a tettes. Hiába mondta a községi orvos, hogy apasági tesztet csak a szülés után lehet csinálni, ez senkit se érdekelt. Nem az a fontos, hogy ki csinálta és hogyan, hanem az, hogy ki az az ügyvéd, aki fölvállalta a pert. Azt is tudni vélték, hogy Pappék is beadták a derekukat, és egy hétköznap délelőtt a városházán két tanú jelenlétében összeadta a fiatalokat az anyakönyvvezető.
‒ Ez mind semmi ‒ húzta el a száját a kövér Takácsné. ‒ Azt mondják, már meg is született nyolc hónapra a gyerek. Alig volt másfél kiló. Kislány. Nem hasonlít a Jóskára.
‒ De legalább neve van a gyereknek ‒ vélte a szódásné. ‒ Különben meg tudjátok, hogy hetedíziglen…
‒ Az, meg az ágydeszka ‒ vágott a szavába negédes mosollyal Balláné. ‒ Én meg azt hallottam, hogy külön ágyban alusznak. A Jóska már be is adta a válópert.
‒ Mi mást tehetne, ha meg akar szabadulni tőle? A kocsija, meg a fél fizetése így is rámegy a perköltségre. Aztán még jön az ügyvéd…
*
A bíróság körültekintően, de lassan dolgozott. Egyik részhatározatával ideiglenesen az apánál helyezte el a kislányt, mivel az alperes anya nem jelent meg a tárgyaláson, és a pillanatnyi tartózkodási helye se volt egyértelműen meghatározható. (Balláné megesküdött volna rá, hogy egyik este, úgy erős félhomály volt már, amikor látta a kocsma előtt a régi hajléktalan haverjaival. Erre az esküre azonban nem tartott igényt a bíróság.) Így aztán jobb híján az apai nagymama gondjaira bízták a gyereket, míg egyértelműen tisztázódnak a körülmények.
Gyöngyi a következő tárgyaláson se jelent meg, ami alig tíz percig tartott, ugyanis a bíró megállapította, hogy az idézést kézbesíthetetlenség okán visszaküldte a posta. A közben eltelt hónapok alatt a mérnök úr tisztázta a félreértést az aranyszőke titkárnővel, és elhatározták, hogy mihelyt lezárul ez a megalázó bírósági ügy, a cég vezérigazgatóságán áthelyezésüket kérik valamelyik németországi telephelyre, és ott fognak összeházasodni. Természetesen a kislányt, Timikét is magukkal viszik. A gyereket is igyekeztek hozzászoktatni az új helyzethez. A hétvégeket a faluban töltötték, német szóra tanították Timikét, és a szőke asszonyt muternak kellett szólítania.
‒ Ha ezt megtudja az a kis rüfke ‒ súgta a köztudott titkot a többiek fülébe Marika, a jól értesült ‒ vagy bekattan, és fölgyújtja a Pappék házát, vagy a nőt öli meg, de ekkora pénzről nem fog szó nélkül lemondani.
Ő azonban a két lehetőség közül a harmadikat választotta. Egy ügyvéd által fogalmazott pecsétes levélben felsorolta az összes ide vonatkozó törvénycikket és rendeletet, mely szerint őt illeti a gyerek felügyelete és az ezzel járó összes anyagi juttatás. Mindezt hajlandó személyes tárgyalás útján megvitatni, sőt a kislány elhelyezésével és felügyeletével kapcsolatban is hajlandó bizonyos engedményekre. Ehhez azonban személyes érdekegyeztetésre van szükség, valamint arra, hogy a hétvégén kettő, az az kettő napra elvihesse magához a kislányt. Szombaton délután egy órakor egy ezüstszürke Opel gépkocsi fog megállni a kapujuk előtt. Ott lesz az ügyvédje, és ő maga egy férfi kísérővel. Elvárja, hogy jelent legyen a felperes ügyvédje is, aki írásos dokumentum kíséretében adja át a gyermeket a két napra előkészített ruházatával egyetemben. Mindössze öt percet hajlandó várni. Ha a felperes nem hajlandó elfogadni az előzőekben vázolt feltételeket, minden következmény az ő lelkiismeretét terheli.
Pappék mint dermedt madarak a havas ágon, úgy bámultak egymásra a levél olvastán. Fogalmuk se volt, mitévők legyenek. A Peti gyerek rendőrért kiáltott, a nagymama két karjával védte mit sem sejtő unokáját. Jóska falfehér arccal nézte a papírlapot, és nyugalomra intette a családot.
‒ Gondoljuk át hideg fejjel! ‒ törölte meg gyöngyöző homlokát. ‒ Végtére az ő gyereke is. Szíve joga, hogy lássa.
‒ Te még ezek után is hajlandó vagy megbízni benne! ‒ állt elé az öccse. ‒ Nem látod, hogy őrült?
‒ Dehogy bízom ‒ dadogta a másik ‒, de hát itt lesz az ügyvéd, meg mi is… Ha nem hozza vissza vasárnap öt óráig, azonnal riasztjuk a rendőrséget. Tudod mit? Megmutatom a levelet Bács Ferinek, a rendőrnek. Nem árt, ha ő is tud róla.
‒ És miről akarsz tárgyalni vele?
‒ Én? Semmiről. Az a bíróság dolga.
*
A rendőr tehát tudott a dologról. De hogy az asszonyok honnan tudták meg a titkos találka időpontját, az örök rejtély marad. Az viszont tény, hogy mindent láttak, hallottak. Talán még azt is, ami meg se történt. Vasárnap délután öt órakor pontban ott szurkoltak a kerítés mögött az aranyeső bokroknál, nehogy lemaradjanak valamiről. De hiába vártak, nem jött az ezüstszürke Opel. Elmúlt már este nyolc óra is, amikor a körzeti rendőr kocsija begurult a ház elé. Balláné rögtön gondolta, hogy valami nagy baj történhetett, mert vele jött az orvos, meg két henteslegény kinézetű férfiember is. Hogy odabent mi történt, nem tudhatja, mert amikor közelebb settenkedett, előlépett az egyik férfi a kapu melletti bokor mellől és azt mondta:
‒ Tessék kérem tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló!
*
‒ Nekem mindent elmesélt a Bács Feri ‒ mondta másnap a betonasztalnál a hosszú hajú Nagyné. ‒ Ő a szomszédom, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Tudja, hogy nem mondom el senkinek.
‒ Nem kell a rizsa ‒ bökte oldalba izgatottan a cukrász felesége. ‒ A lényeget mondjad! Hová vitték a gyereket?
‒ Valami Balaton-parti motelba. Ilyenkor ott már nem nagyon van vendég, legföljebb egy-két horgász.
‒ És? Mi történt vele? Mondd már!
‒ Semmi. A Gyöngyi meg az ügyvéd tárgyalgatták, hogy mit lehet tenni…
‒ No, meg gondolom, iszogattak, füvezgettek, szexelgettek egy kicsit. ‒ vélte Marika, a szép asszony.
‒ Na hallod, ha már ki volt fizetve a szoba…
‒ Mondjam, vagy csámcsogni akartok rajta?
‒ Mondjad, mondjad! Majd kilyukad az oldalunk a kíváncsiságtól!
‒ No, szóval vasárnap délelőtt történt, hogy beszélgetni akartak a kislánnyal. A fene tudja, mit akartak megtudni attól az alig kétéves gyerektől. Lényeg az, hogy elkezdtek fényképeket mutogatni neki. A Jóskát rögtön fölismerte, hogy az az apu. A nagyanyjáékat is. A Gyöngyi képére viszont hiába mutogattak, hogy az anyu, meg se mukkant. Hanem amikor a szőke csajt mutatták neki, rögtön fölnevetett: muter! Előtte ettek valamit, vagy vágtak, a fene tudja. Lényeg az, hogy ott feküdt az asztalon a kés. Ez a hülye csaj elszállt a muter szótól és elkezdte a késsel szurkálni a képet. Az ügyvéd megpróbálta kivenni a kezéből, de nem bírt vele. Ettől még jobban begorombult a Gyöngyi és elkezdett ész nélkül csapkodni, hadonászni a késsel. Többször is eltalálta szegény gyereket. Azonnal szörnyethalt.
‒ Te jóságos Isten!.. ültek le falfehéren az asszonyok. ‒ A saját gyerekét?…
‒ Igen. És aztán kiszaladt a partra a késsel a kezében. Ott rohangált föl-alá, míg el nem fogták a rendőrök.
‒ Mondott valami?
‒ Igen. Azt üvöltötte, hogy az ő gyereke ne nevezzen muternak egy szőke kurvát!