Pálmaház

(pálmaház)

Párában
egy fülledt
pálmaházban
a csend felett
gomolygó
félhomály van,
csillogón
veri vissza a csempe
a sovány fényt pislogva
éjjelente,
s időnként
a nyúlós langymelegben
lepkeszárny,
vagy éppen virág rebben,
szelíden,
ahogy magamban hordlak,
most mikor
már kétséges a holnap,
lassanként felszívódik az élet,
de a régi álmok fehérek,
s áttetsző tejüveg van köztünk,
mindegy már,
életre honnan jöttünk,
össze sem kötjük már a sorsunk,
de meghat,
hogy hasonlóak voltunk,
s előtör szívből fakadva talán
néha egy hang, s
az ócska magány,
a csalódások előttünk hevernek,
lassan negyven éve,
hogy szeretlek,
oly tisztán, mint hívő alázat,
titokban,
mit az ünnep áthat,
nehezül a szív,
lassul egyre,
s összecseng
mintha mese lenne,
századok
harangja szavával,
összemos
tegnapot a mával,
minden csak
ismétlődik egyre,
ritkábban játszunk éldelegve,
a megszokás irányít,
kegyetlen, de hadd legyek
szép emlék fejedben.

2021