Palackposta
Írta: Péntek Tamás
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 137
Palackposta
Aznap reggel is elsőként ért a partra, nem volt, aki marasztalja, egy puha, meleg test, amihez hozzá lehetne bújni és még visszaaludni egy kicsit, nem ébresztette friss kávéillat sem, nem volt miért otthon maradni, ilyenkor a kikötő is csendes, még nincs meleg, a sirályok is csak álmosan, kötelességszerűen rikkantanak egyet, a kikötői macskák az éjszakai csaták sebeit nyalogatják, és a visszatérő halászokat várják, rá csak felemelik a fejüket, majd lustálkodnak tovább, tudják, hogy ő érdektelen, a bolond, aki mindennap kihajózik, de nem hoz halat, pedig mi egyéb értelme van kimenni a tengerre, ha nem halért, főleg vitorlával, ki a franc bajlódik ezzel, amikor egyszerűbb egy motort indítani, nem a szél szeszélyére bízni magunkat, de ő soha nem indított motort, nem is működött, ami az előírások miatt a hajón volt, a kikötőből is vitorlával állt ki, ami elvileg tilos, eszébe jutott, hogy a lány ezért szeretett belé, az első találkozáskor így hajóztak ki, azt mondta, ez olyan romantikus, ezért is indult ilyenkor, amikor nem szól rá a kikötőmester, és a hajnali szellő ad annyi kraftot, ami kifújja, lassan és némán úszott ki az öbölből, szinte lopakodva, mintha menekülne valami elől, átvágott pár bűzlő, barnás folton, a turistahajók itt szokták kiengedni a szennyvizet, a környezetvédők hiába tiltakoznak, a hajósok meg csak legyintenek rá, ugyan már, ez a szarsziget semmiség, csak egy kis idő, és a tenger mindent elnyel, ő is ezt várja, hogy ezt az érzést nyelje el, ezek szerint még nem adott elég időt a tengernek, ezért is volt kinn újra, egyetlen célja volt, hogy teljen az idő, közben elállt a szél, a vitorla bágyadtan lengedezett, de tudta, hogy nemsokára újra felélénkül, már látszott keleten a vízen, honnan jön a pöff, ahol enyhén fodrozódott, és a színe sötétebb kék volt, mennyi különböző kék tenger van, de végül is mindegyik csak kék és csak tenger, mennyi különböző élet, de végül is mind ugyanúgy kezdődik és végződik, és bármikor van vége, úgy érezzük, korán jött, még annyit akartunk együtt hajózni az élet tengerén, annyi napfelkeltét és napnyugtát végignézni együtt, pedig mind egyforma, mégis mind teljesen más, meg is jött a szél, belemart a vitorlába, megfeszítette, munkára bírta, vajon melyikük dolgozik, a szél vagy a vitorla, egymás nélkül nem érnek semmit, ahogy ő sem ér semmit a lány nélkül, a hajó megindult, és takkot kellett váltani, majd kis idő múlva újra, hiába a sok takkváltás, úgyis ugyanoda tartunk, a végtelenbe, a nyílt tengerre, ahol nincs semmi, de mégis, most mintha megcsillant volna valami, talán csak egy hal ugrott fel, egy tonhal vagy kisebb delfin, de nem, még mindig ott lebeg, fel és le, mint valami dugattyú, valami szemét lehet, kíváncsian közelebb kormányoz, most már látszik, egy üveg az, bedugózva, ezért nem süllyedt el, benne mintha egy darab papírt látna belecsavarva, egy palackposta, sima borosüveg, üres és zöld, mint az, amit akkor este ittak meg, olcsó bor volt, és ő sokat ivott, mert boldog volt a lány miatt, aki, úgy érezte, már az övé, és nem kellett több a boldogsághoz, mégsem tudta ezt neki elmondani, a szavak nem jöttek, ezért is ivott a kelleténél többet, ezért fájt másnap a feje, ezért nem ment ki úszni a lánnyal reggel, pedig mindig együtt mentek ki, de akkor nem tudott felkelni, mondta a lánynak, hogy menjen csak, ő még alszik, bezzeg azóta aludni nem tudott, annyi mindent nem tud, azt sem, mi történt azon a reggelen, miért nem jött vissza a lány, talán görcsöt kapott a mélyvízben vagy megette egy cápa, vagy csak úgy érezte, hogy így egyszerűbb mindenkinek, nem akart magyarázkodni, talán a válasz itt van ebben a palackban, a belecsavart, sárga papír mindent megmagyaráz, talán még tudott üzenni, persze valószínűbb, hogy egy ártatlan gyerekcsíny az egész, ő is küldött ilyet gyerekkorában, kincses térképet rakott bele, még rejtett is el a bejelölt helyen egy kinder tojás figurát, ha valaki megtalálja, ne érezze magát átverve, lehet, hogy éppen ez az, igazából mindegy is, nem számít a miért, már tovább is úszott az üveg, azt hallotta, végül ezeket is elnyeli a tenger.