Ős(z) szonett
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 247
Ős(z) szonett
Bolyong az őszi szél a kertek alján,
nyomába rőt levél lohol borúsan;
fakóra vált a napnyaláb, ha túlnan
egy hűs futamra már elúszik, csalfán.
A fák is úgy hajolnak, hogy megérzik,
életük halálba tart, de lesz tavasz,
mi újra várt csodát csal, derűt fakaszt,
mikor sziromra száll a kedv zenéin.
A Sors ilyen; úgy vesz el és ad nekünk
világnyi pusztulásra puszta létet,
hogy megannyi árnya néha fényre küld,
tüdőt szorít, de újra szít a lélek,
és csak élni kell, csak győzni ott belül,
hol őszbe tűnsz, s talán tavaszba tévedsz.