Örökmozgó
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 537
Örökmozgó
A frissen kapott jelentés lesújtó képet mutatott. Az országot egymás után érték a csapások. A sivatagokból hullámokban érkező porfellegek lecsökkentették a napsütötte órák számát, így a kiterjedt napelemparkok teljesítménye radikálisan visszaesett. A szélerőmű parkok teljes cserére szorultak. Az új alkatrészek azonban lassan érkeztek az országba, ugyanis a nyugati üzleti partnerek – kormányaik utasítására – lassították a szolgáltatást, hogy engedményeket csikarjanak ki. A vízi erőművek messze nem adtak elegendő energiát, és az importált áram is akadozva érkezett külföldről. Szenet, gázt, olajat nem használhattak, hisz felvilágosult
országként az elsők között álltak ki a zöldjövő mellett. Az egyetlen nagyobb energiaforrásuk így az öregedő atomerőmű maradt.
Dénes, az energetikai miniszter gondterhelten az asztalra dobta az iratköteget, s egy másik után nyúlt. A kormány pályázatot hirdetett új energiahordozók beszerzésére, vagy megalkotására. Mostanra olyan sok érkezett be, hogy alig tudtak embert találni azok elbírálására. Dénes a köteget a hóna alá csapta, és elhagyta az irodáját. Próbált másra gondolni, de agya minduntalan visszatért az üzleti partnerekre.
„Azok a szemetek irigykednek a fejlettségünkre. Mi minden pénzükkel támogatjuk a halódó nyugatot, hogy felzárkózzanak mellénk, erre ez a hála!” – dohogta magában, s figyelmetlenül belefutott az egyik gyakornokba, aki papírjaiba temetkezve jött vele szembe. A diszkréten sminkelt fiatal férfi komplett női hivatali ruházatot viselt, emellett a csuklóján viselte az identitását jelző szivárványos karkötőt is. Zavartan néztek egymásra
– Elnézést, önt ugye Miklósnak hívják? – kérdezte Dénes.
– Igen. Segíthetek valamiben?
– Nem szeretném kényelmetlen helyzetbe hozni, de a harisnyája nem passzol a kosztümje színéhez! – mondta határozottabban. A férfi végignézett magán.
– Ó, jaj! Nagyon siettem reggel és nem figyeltem oda az öltözködésnél. Ezzel megsértettem a hivatali dresszkódot?
– Nem, de holnap viseljen valamivel szürkésebb árnyalatú harisnyát, és így senki sem köthet a kinézetébe – javasolta udvariasan.
– Köszönöm, uram, a tanácsot! Kellemes délutánt!
– Önnek is! – A miniszter elhagyta az épületet, és az udvarban lévő biciklitárolóhoz lépett.
Személyzeti kártyáját az érintőfelülethez rakta, mire a tároló automatikája kiadta a kerékpárját. Könnyű, szénszálas anyagból készült. Szép volt, kényelmes, de leginkább környezetbarát. Nem is értette nyugati kollégáit, akik ragaszkodtak a szolgálati gépkocsikhoz.
Nem csoda, hogy náluk még mindig jelentős tényező volt a környezetszennyezés. A biciklitároló automatikája felajánlott neki biciklis testőri kíséretet, de ő visszautasította. A lelke és múltja patyolattiszta volt, nem voltak ellenségei sem, és nem kereset sokkal többet, mint egy átlagpolgár.
Nyeregbe pattant, és elhagyta a minisztériumot. A levegő enyhe volt, a nap gyakran kibukkant a porfellegek mögül. Az utak simák, az utolsó kátyúkat a közlekedési múzeum vásárolta fel, és kiállítást készített belőlük. Az utcán különböző nációjú és nemi identitású emberek jártak–keltek a legnagyobb békességben. Azonban még ez a látvány sem tudta jó kedvre deríteni Dénest. Azok a fránya energetikai gondok! Ez annyira nyomasztotta, hogy észre sem vette, mennyire erőltetett tempót diktál. Mire hazaért, teljesen kimerült. A kertkapuhoz lépett botladozva, és azt valaki kinyitotta neki belülről. Egy vörös kabátot viselő, hegyes bajszú emberke nézett vele farkasszemet. Nyilván valami nyugati bevándorló lehetett, és a miniszter feleségéhez érkezett a határról.
Dénes angyali felesége évek óta bevándorlók társadalomba való integrálásával foglalkozott, ezzel is hirdetve országa végtelen toleranciáját.
A miniszter elővette a szótárgépet, hogy szót érthessen vendégével, de az magyarul szólalt meg udvariasan.
– Semmi szükség nincs arra a szótárgépre! – Dénes elszégyellte magát. Az előítéletesség bűnébe esett. A másik férfit a ruházata alapján külföldinek nézte. Megfordult a fejében, hogy lemond posztjáról, de rájött, hogy a szituációnak rajtuk kívül nem volt más szem– és fültanúja, így elég csak mélyen hallgatni a dologról. Majd lelkiismerete alaposan megrója őt később. Udvarias mosollyal nyújtott kezet.
– Jó napot kívánok! Én Hollós Dénes vagyok, e ház tulajdonosa. Kit tisztelhetek önben?
– Jó napot kívánok! Villás Vilmos vagyok, és önt keresem.
– Miben segíthetek?
– Hallottam, hogy a kormány nyílt pályázatot hirdetett az energetikai probléma megoldására, és én is szeretnék benyújtani egyet.
– Nos, jó. De tudnia kell, hogy a nyerteseket nem a képességeik és a hozzáértésük, hanem lojalitásuk alapján választjuk ki, és elvárjuk, hogy valamennyit visszacsorgassanak a támogatásból – mondta Dénes karba tett kézzel, komoly arccal. Vilmos teljesen megdöbbent.
– Hah! Most elkaptam önt! – szegezte az ujját beszélgető társára – arcán pajkos mosollyal – a miniszter. – Természetesen nyitottak vagyunk valamennyi választópolgárunk ötletére és gondolataira. Jöjjön be és ossza meg velem elsőként, még mielőtt hivatalosan is pályázna.
Dénes a házban hellyel és teával kínálta Vilmost, majd leült vele szemben.
– Hallgatom. – Vilmos kihúzta magát.
– Hosszas munkával feltaláltam egy generátort, ami a szégyenből termel hatalmas energiát.
Elég rákapcsolnunk az alanyra a találmányomat, és szégyenérzetet kelteni, hogy a szerkezet működésbe lépjen.
– Ez igen érdekes ötlet! – mondta a miniszter elgondolkodva. – De amióta a vezetés a saját példáján keresztül erkölcsössé nevelte az ország polgárait, nem hiszem, hogy találna olyan személyeket, aki eleget tudnának szégyenkezni ahhoz, hogy az országot ellássák energiával.
– Én nem is az élőkre gondoltam, hanem a holtakra. Őket kéne szégyenkezésre késztetnünk, hogy forgómozgással folyamatos energiát termelhessenek. Ehhez elég néhány jól elhelyezett generátor minden temetőben. – Dénes megigazgatta nyakkendőjét, és letörölte a verejtéket a homlokáról.
– Amit ön elém terjesztett, az egyenesen morbid! És meggyalázná az elhunytakat is. Ráadásul nem számol azzal a problémával, hogy az élőknek kellene szégyent hoznia rájuk, ez pedig lehetetlen. Tiszta lelkű, büntetlen előéletű polgár nem lenne képes ilyet tenni.
– Talán vannak még deviáns polgárok is, akik engedélyt kapnának bűncselekmények végrehajtására, lehetőleg a születési helyükhöz közel. Biztosan vannak elhunyt rokonaik, akik ettől majd forognak sírjukban.
– Nézze kedves Vilmos! Én tényleg nyitott vagyok, ahogy az ország is az, de ez túlmegy minden határon. Ha tényleg rendelkezik olyan géppel, ami az érzelmeket alakítja energiává, alapozza inkább azt a szeretetre!
Vilmos elfintorodott, mintha citromba harapott volna, majd újra vigyorogni kezdett.
– Szerintem hamarosan újra találkozunk majd, és akkor el fogja fogadni a tervemet. – Azzal felállt, és távozni készült.
– Ha ön így érzi, akkor nekem nincs jogom arra, hogy kiábrándítsam a hitéből – mondta Dénes, miközben kikísérte.
Amikor már Vilmos messze járt, megrázta a fejét. „Rohadt nehéz ez a tolerancia!”
Néhány nap múlva bekövetkezett az energetikai katasztrófa. Az áramexportőrök szabotálni kezdték a kereskedelmet, így az ország egyes részein napokig tartó áramkimaradások következtek be. Dénes az éjszakáit is a minisztériumban töltötte a helyzet megoldásán agyalva, amikor érdekes hívást kapott. Egy településen visszaállt az áramellátás. Egy vállalkozó ugyanis magával hozott egy bilincsbe vert fickót, majd a munkásai egy géppel begyalogoltak a helyi temetőbe.
Dénes hátán futkosni kezdett a hideg. Telefonon közösségi kocsit rendelt magának vörös prioritással, nem törődve korholó lelkiismeretével, hogy visszaélve miniszteri hatalmával egy polgártársa elől veszi el az ingyen utazás lehetőségét.
Pár óra alatta a helyszínre ért. Egy vörös kabátos fickó várt rá a főtéren. Vilmos. Odalépett hozzá.
– No lám végül csak igazam lett?! – szólította meg az köszönés helyett a minisztert.
– Ne áltassa magát! Csak azért vagyok itt, hogy kérdőre vonjam! Idefelé jövet volt időm tanulmányozni a munkásságát! Kihozott az egyik átnevelő telepről egy antiszociális bűnözőt.
Kegyeletsértést követett el, amikor betört a falu temetőjébe a kísérletével, amihez szintén nem kért engedélyt!
– De amint látja, működik az elgondolásom. – Dénes mondani akart valamit, de ekkor rettenetes bűz csapta meg az orrát. A patakból jött.
– Mit művelt maga?– kérdezte Dénes fuldokolva.
– Én semmit. A fickó, akit kihoztam az átnevelőből éppen trágyával szennyezi a patakot.
Tudja az ő ükapja volt az, aki kiépítette a patak medrét annak idején. S most forog is a sírjában rendesen. – Vilmos egy táblagépet tartott Dénes elé. – Amint látja, a generátor teljes erőbedobással működik és termeli az áramot. – Ekkor egy iratköteget tolt Dénes orra elé:
– Ez meg itt a hivatalos pályázat. – A miniszter kiverte a kezéből.
– Maga szörnyeteg! Ha ezt a média megneszeli magának lőttek! – Ekkor futott be az emlegetett stáb. Vilmos elvigyorodott.
– Show time! – Innentől kezdve a feltaláló uralta a mezőnyt. Ugyan Dénes is kapott lehetőséget a cáfolatra, de a felkészületlenség miatt esélye sem volt. Az élőadást nagyon sokan látták. Köztük a többi kormánytag is.
Dénes veszített. Először a faluban Vilmossal szemben, majd minisztertársaival szemben is.
Hiába érvelt az etika mellett, a többiek ellene szavaztak. Elvakította őket a könnyű és olcsó energiaforrás lehetősége. Mit számít, ha az a néhány holt rosszul érzi magát, végül is a többség, az élők akarata fontosabb volt. Dénes végül benyújtotta lemondását.
Néhány nappal később az otthonában érte a hír, hogy a teljes kormány is lemondott. Dénes felhívta az igazságügyi minisztert, akivel már régóta ismerték egymást.
– Nézd Dönci! – mondta az a telefonba. – Akadt egy kis probléma. Vilmos egy zárt ülésen közölte velünk, hogy néhány alsó kategóriás bűnöző nem vált ki elég mennyiségű szégyent az ország energiaellátásához, ezért igazi nagyágyúkra van szükség.
– Mit műveltetek?
– Kapcsolj a hármas csatornára! – Dénes remegő kezekkel nyúlt a távkapcsolóhoz, és amit a képernyőn látott attól majdnem szívbajt kapott. A bukott éra kormánya teljes létszámban visszatért a börtönből, ahova annak idején elsuvasztották őket.
– Miért? – kérdezte hörögve.
– Mi nem hozhatunk szégyent magunkra és eleinkre! Ezt te is beláthatod.
– Ezzel mindent tönkretettetek!
– Csak ideiglenes az egész. Ezek nem lesznek képesek huzamosabb ideig hatalomban maradni. A népnek megvan a magához való esze…
Dénes a földre ejtette a telefont és üres tekintettel meredt maga elé.
– Nem hagyjuk, hogy gyermekeink jövőjét tönkretegyék a kívülről érkező bitangok, nem hagyjuk, hogy elterjesszék erkölcsellenes propagandájukat, megszégyenítve ezzel kultúránkat! Kerítéseket fogunk felhúzni…– a miniszter hangja még a serényen dolgozó temetői generátorok hangját is túlharsogta. Az ott dolgozó munkás elégedett bólintott.
– Na, vége már ideje volt. Nyolc év után végül ide is eljutottunk végre! – Ekkor a munkatársa dugta be a fejét az aknába:
– Ne tökölj már ott Géza! Még be kell szerelni tíz új egységet az öreg temetőbe is!
– Nekünk olyan is van?
– Most találták meg a susnyásban! És tele van régi sírokkal
– Jövök. – A munkás otthagyta a rádiót, ami büszkén harsogta, hogy az ország energia nagyhatalommá és első számú energia exportőrré vált.