Öröklakás
Írta: Csontos Márta
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 311
ÖRÖKLAKÁS
emlékvers anyámnak
Csak egy kicsinyke, fekete árnyék,
egy tenyérnyi álom úszott át
abban a türelmi zónában, ahol
nem marad meg ember, s állat,
ahol becsukódnak a sebek a
megkarcolt égen, s a holttérben
már nem aggaszt semmi a széllel
viharzó, őrjöngő csendességben.
Csak egy magányos torzó fekszik
a magasra nőtt fű sűrűjében,
egy jól nevelt, túlkoros angyal,
aki már nem ismer magára, csak
nézi mint vonul át fölötte
a vékony ajkakról lefejtett lélek,
s talán még gyönyörködni is tud
felcímkézett otthonában, s szája
szögeltében játszani engedi a
pajkos, gyermekké vált öregséget.
a magasra nőtt fű sűrűjében,
egy jól nevelt, túlkoros angyal,
aki már nem ismer magára, csak
nézi mint vonul át fölötte
a vékony ajkakról lefejtett lélek,
s talán még gyönyörködni is tud
felcímkézett otthonában, s szája
szögeltében játszani engedi a
pajkos, gyermekké vált öregséget.