Örök nosztalgia
Írta: Pődör György
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 271
ÖRÖK NOSZTALGIA
Rég kinőttem már a szép meséket,
többsincsek mára sehol nincsenek.
Az egyszervoltak hiánya éget,
hiába kutatom a kincseket.
A szóló szőlő régen elvadult,
s a mosolygó alma férgébe fúlt,
Kertem fái súgják: talán, egyszer,
de jött a fagy, szél is fújt hidegen.
Hiába sok bölcs tanács , vegyszer,
más a zamat, valahogy idegen.
Szám már a vadkörtéknek sem hisz,
hamuban sült pogácsán sok a dísz
Egyszer lehettem nyalka kis lovag,
pörgött velünk az egész díszterem.
Közülünk hol vannak annyi sokan?
Hova tűnt a kastély, a díszletek?
Így maradtam annak, aki vagyok,
egyenes derék,bár néha sajog.
Szegény apám is ilyen volt, konok,
mint szegény ember sokadik fia,
hitte, igazabbá válnak korok.
El is kerülte fényes fóbia.
Tudta, sok itt a szalmaláng király,
hogy jó jövőt nem rak le viszály.
Mint annyi más, néha elgondolkodom,
hova is tűntek el a szép mesék?
A valóságra miért ül sok korom,
lesz-e legkisebb, aki szól:elég?
Nosztalgia voltál? Ne mondd soha,
gyermek-álmok örök lovagkora!
első közlés