Örök fészek

Írta: Kasza Béla

---

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 288

---

---

ÖRÖK FÉSZEK

Nem vagyok senki, nem vagyok semmi,
vadviharos úton álom a valóm;
nem akar az isten oltalmába venni
s lépten-nyomon akad rosszakaróm.

Tarisznyám kopott, ősidők óta
cipelem a múltat gyűrött fenekén,
benne hordom vágyam - szelíd idióta -
azt, hogy kéz a kézben járunk te meg én.

Ha elérjük a földet, ahol könnyű fények
pántlikás öröme lesz jó ruházatom;
meztelen szabaddá válik e két lélek,
szerelmedet szítja alázatom.

Hajnalok peremén mosolyod csókokkal,
ébredésed lázzal borogatom;
hogy élhessek, szeretlek s e legtisztább okkal
édessé ölelem hangulatod.

Közös kincs a jelen, szavad, hallgatásod
madaras szívemnek égig érő ének;
bolondság a bánat, patak-tiszta dalod
örömétől zúgnak bennem véredények.

Nem baj, ha a szélvész, nem baj, ha a világ
elszakít, összetör, holtra tép és szétszed;
szép lépteink nyomán sárból nyílik virág,
mert szívdobbanásodba raktam örök fészket.