Odabent a fejemben
Írta: Bodor Rajmund
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 139
Odabent a fejemben
Rémisztő ez a hely.
Sehol sincsenek a régi fák,
szétporladtak mind a kövek,
rothadni kezdett a világ.
És kihunytak az álom-csillagok,
meg vért könnyezik a hold szeme,
-elmémbe roskadó rút éjszaka
mi démonokkal van mindenhol tele.
Hová bújjak,
csak futok, mint a vad?
Itt az omló falak alól is
fürkészve figyelnek.
Szétszakadt táj sikoltja messze
-vigyázz ember,
elnyelem a lelked!-
Gennyedzik a föld,
a fekélyes sebhely,
középéből nagy fájdalmat látok,
ezerszer is megmordul a mélye,
most élek, halok vagy a kettő között járok?
Csont vagyok
meg egy darab rongy.
Vékony fátyol
az angyali gyászruhán.
Csak tudnám ki álmodja e világot,
s mi lesz, ha felkel ő,
mi lesz majd az álma után?