Nézem a cipőm
Írta: Somogyi Feri
Közzétéve 10 hónapja
Megtekintések száma: 464
Nézem a cipőm
Hajnal van. Hatra kellene beérni a céghez. Ma sem megy. Csak nézem a cipőm. Be kéne kötni. Nem megy. A fűző vége mindig a talpam alatt van. Hiába húzom, rajta állok. Utálom, hogy mindig rajta állok. Le kell ülnöm. Előrehajolok, és húzom a fűzőt. Alig jön. Megemelem a lábam a cipőben. Lassan kikúszik a fűző vége a talpam alól. Görnyedek előre, és nézem a cipőt. Le kellene venni, és visszabújni az ágyba. Hagyni az egészet. Álmos vagyok. Fáradt.
A feleségem miatt van minden. Nincs nyugtom tőle. Alig ülök le, máris jön, hogy valami elromlott. Csöpög, leszakadt, nem ég. Arra van a férfi a háznál, hogy megjavítsa. Te vagy a szakember, mondogatja. Azt hiszi, egyből indulok, de inkább bekapcsolom a tévét. Épp a Fradi játszik. Videóról. Azért vettem fel meccseket, hogy ha este vár az asszony az ágyban, hogy nosztalgiázzunk, én tudjam mondani, hogy fontos meccs van. Aztán megvárom, hogy elaludjon, akkor végre kikapcsolhatom a tévét. Úgy látszik azonban, hogy ez kölcsönös, mert amikor nekiállok végre a szerelésnek, és mondom a feleségemnek, hogy nem bírom egyedül, fogja már meg a szekrényajtót egy pillanatra, amíg becsavarozom, ő széttárja a kezét, hogy arra neki nincs ideje. Dolga van. Persze, egy YouTube-csatornát néz, az életmód-váltásról. Nekem is jót tenne, mondogatja. Nagyon okos dolgokról beszélnek. Este aztán odavágja a fejemhez vacsora közben, hogy nem így kéne nekünk élni. Valami hobbi kellene. A férfiaknak könnyű, veti oda, nekünk ott a foci, az autó, meg a barkácsolás. Neki, a nőnek, mi marad? A mosás, főzés, takarítás? Az nem hobbi.
A feleségem mostanában azt hajtogatja, hogy a párok a házasságban eltávolodnak egymástól. Nem tudom, ezt hol hallhatta. Azt mondja, a kezdeti fellángolás után mindenki csak boldog akar lenni, meg önmegvalósítani. Nem figyelnek egymásra. Kergetik a saját álmaikat, a másikét pedig nem segítik. Elmagányosodnak, és már csak a gyerekek tartják össze a házasságot. Aztán, amikor felnőnek a gyerekek, a szülők nem akarnak otthon lenni, élményeket keresnek, új kapcsolatokba bonyolódnak.
Ez nem így van, legyintek a múlt pénteken is, amikor már ezredszer hallom, mi vár ránk. Minket összetart a felvett svájci hitel, nyugtatom meg a feleségem. Másnap összepakolok, és leutazom a fiamhoz, akinek albérletet fizetünk, amíg a helyi egyetemre jár. Nem örül nekem, de a kisebb szobába rögtön beköltözöm. Eleinte nagyokat alszom, nem zavar senki, hogy tegyek arrébb, vagy javítsak meg valamit. Aztán az éjszakák egyre rövidebbek lesznek. Minden éjjel bömböl a zene a szomszéd szobából, a fiam mindig vendégeket hív, akik hajnalig isznak, kiabálnak, szédelegnek a lakásban.
Erika időnként felkopog. Csak én hallom. Ő a lenti szomszéd, elvált, két gyereket nevel. Apró szőke nő, nagy szívvel, és óriási igazságérzettel. Ha ő csönget, nekem kell ajtót nyitnom, és megnyugtatni, hogy mindjárt vége a bulinak. Azt mondja, utál, hogy én is csak egy züllött alak vagyok. Ő nem hagyná, hogy a gyereke ilyen életet éljen. A hivatali kollégái is egyetértenek vele. Azt mondják, hívja ki a rendőrséget.
Behívom ilyenkor, hogy egy pohár bor mellett beszéljük meg. Aztán mindig reggel lesz. Nézem a cipőm, és nem értem, miért csinálom. Úgy érzem, vissza kell feküdnöm egy percre. Tényleg csak egy percre. Le kell hunynom a szemem. A cipőm sem veszem le. De, mégis. Akkor fel tudom tenni a lábam az ágyra. Magam alá tudom húzni. Kéz a párna alá. Csak egy perc.
Tudom, hogy alszom. Alszom, pedig kelni kell. Indulni kell. Máris. Látom, ahogy ülök fel, kötöm a cipőmet. Veszem a kabátom, zárom az ajtót. Erika vár az ajtó előtt. Azt mondja, menjek vele. Már nyitja is a lakása ajtaját. A konyhába hív, hogy nézzem meg. Nem megy le a mosogató. Már nyúlnék a pumpáért, amikor közli, hogy a kisszobában nem ég a villany, a gyerekek szobájában pedig leszakadt az egyik polc.
Kinyitom a szemem. Látom a cipőm a szőnyegen. Mellette egy női szandál. Erika ma is itt maradt. Érzem, ahogy átölel. Nincs erőm felkelni.
A következő pillanatban már az előszobában állok, és a cipőm felett egyensúlyozom. A talpam alatt van a fűző vége. Nem érdekel. Nincs erőm kihúzni. Ekkor, mintha a feleségem hangját hallanám: Feküdj vissza, a héten délutános vagy!
Lehunyom a szemem, aztán lesz, ami lesz.