Nagyné Banadics Anikó - Az igazi ünnep
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 306
Nagyné Banadics Anikó: Az igazi ünnep
Korán lettem feleség és édesanya, alig húsz évesen. Két fiam született egymás után. A karácsonyt így hamar, mint munkát, feladatot éltem meg. Igyekeztem a tőlem telhető módon széppé varázsolni a családnak. Ragyogó lakás, díszes fa, terített asztal, ajándékok...ennyi volt az ünnep. És amennyire vártuk, olyan hirtelen elillant.
Aztán kilenc év után érkezett egy nem várt csoda, egy kislány. Ha újra van kisgyermek a háznál, újra megéled az ünnepet vele együtt. Csakhogy ez egészen más volt...
Talán a kislányok másképp vannak a természet által beprogramozva, de pici korától az ünnepvárás neki többről szólt. Ahogy nőtt, szinte észrevétlenül részese lett a karácsonyi feladatoknak. Vele beszéltük meg, mi kerüljön az ünnepi asztalra. Segített bevásárló listát "írni". Szerintem én voltam az egyetlen az üzletben, akinek színes rajzokkal teli cetli volt a kezében.
Ő díszítette a fát. Lehet, hogy kicsit féloldalas volt, egy kicsit kusza, de jobban sugárzott a szeretet rajta, mint a legfényesebb égő. A csorba, kopott családi díszeket, amiket én félretettem, ő gondosan megragasztotta, és azok is méltó helyet kaptak a fán.
Szokásom volt, hogy 25-én hajnalban felkeltem, és reggelire ünnepi fonott kalácsot sütöttem a családnak, és hagyományos habos kakaót készítettem hozzá. Mire felébredtek, már ott illatoztak az asztalon, a karácsonyfás kistányéron és csészében. Az évek alatt hagyománnyá vált ez a reggel, és ragaszkodtam is hozzá.
Pár éve, egy karácsony hajnalán, míg mindenki aludt, hozzáfogtam a szokásos sütéshez.
Egyszer csak előjött szőke, borzos fürtjeivel, álmosan, majd mellém húzta a széket, ráállt, felvette a tarka kötényét, és a kis kezével már gyúrta, fonta is a tésztát. Szólnunk sem kellett egymáshoz, összemosolyogtunk és tettük a dolgunkat. A kalács a sütőbe került, én pedig elővettem az ünnepre tartogatott tányérokat és terítőt. Ő hozta a szép szalvétákat, amit hetekkel ezelőtt vettem. El is gondolkoztam, vajon honnan tudta, hová tettem? Ez is egyfajta ösztön, amit csak a kislányok hordoznak?
A reggelinél aztán büszkén, csillogó szemekkel biztatta álmos bátyjait, hogy egyenek csak, mert lám, milyen finom, és mennyivel másabb íze van a kakaónak a karácsonyi bögrében!
Az évek teltek, a fiúk már kirepültek, a leány is tizennyolc éves.
Nemrég beszélgettünk, éppen az adventről.
Kérdeztem mi a legszebb karácsonyi emléke. Azt mondta: - Nem nagyon emlékszem, mikor milyen ajándékot kaptam. De a hajnali karácsonyi kalács sütése mindig bennem marad, és alig várom, hogy legyen egy kislányom, hogy átadjam neki ezt az érzést.
Azt hiszem, igazából akkor járta át a lelkem az ÜNNEP.