Nagy Renáta - Elnyugvó nap
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 450
Nagy Renáta: Elnyugvó nap
Messze nyugaton a délutáni nap már csak gyengéden simogatta sugaraival Dimhost királyságát. A kései napszakot kihasználva Garett macska módjára egyensúlyozva, kerülve az őrök éber tekintetét szaladt végig a magas várfalon, hogy aztán egy könnyed ugrás kíséretében az északi torony egyetlen nyitott ablakának párkányába kapaszkodva bemásszon a kis szobácskába. Gyorsan körbe kémlelt ragyogó, kék íriszeivel a kellemes, krémszínű bútorokkal és szövetekkel díszített helyiségben. Csipkés szélű párnáján fekve meg is látta a pihegő hercegnőt, bőre szürkés színben játszott, ajkai azonban mint mindig, csókolni valók és meggyvörösek. A fiú lassan odamerészkedett a selymes paplanhoz, mely a lány mellkasára simulva követte annak lassú ütemű emelkedését, süllyedését. Garett óvatos mozdulatokkal nyúlt a mindig sápadt archoz, hogy egy kósza tincset a szépség füle mögé tűrjön, ügyelve arra nehogy felébressze, mire azonban kezét visszahúzta a lány szemhéja megremegett, tekintete a fiúra siklott és lágyan elmosolyodott.
- Szia Garett. - lehelte rekedt hangon, majd lehunyta szemeit és arrébb kúszott az ágyon, helyet engedve a fiúnak. A kékszemű azonnal odakucorodott a lány mellé, karját a puha hajzuhatag alá simította és lágyan átölelte a még félig szendergőt. - Bocsáss meg, hogy felébresztettelek. - suttogta.
- Én nem bánom. Miattad érdemes felkelni. - kuncogott a barnaság, majd fejét a fiú ölébe hajtotta. - Varázsolj nekem! - kérlelte. - Varázsolj nekem valami szépet. - pillantott fel a szőke mágustanoncra. Garett gondolkodott pár pillanatig majd bonyolult kézmozdulatok és némán elmormogott varázsszavak kíséretében tengerkék ragyogás gyúlt szemeiben és táncolt kinyújtott tenyere körül majd öltött alakot egy tucat pillangó képében amik körberepülték párosukat.
- Ez gyönyörű. - követte tekintetével a hercegnő a fényből épült lények táncát, majd ülő helyzetbe küzdötte magát és komoly hangon a fiúhoz fordult. - Szeretném látni a naplementét is.
- Sajnos kékben az nem olyan élethű, de megpróbálhatom. - kuncogott Garett, majd kezdett volna újabb kézmozdulatok sorozatába ha a lány, tenyerét az övébe helyezve meg nem állítja a mozdulatban.
-Én az igazit szeretném látni. - nézett könyörgő tekintettel. Az ifjú varázsló nemtetszését kifejezve húzta el a száját. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, kedves. - próbálta meg lebeszélni a lányt, azonban az makacs módon inkább az ágy szélére mászott és óvatosan talpra állt. Bár enyhén megborzongott a hűvös fa érintésétől, magabiztos léptekkel indult el a szobából nyíló titkos rejtekút irányába amit díszes faliszőttes takart a kíváncsi szemek elől. Elhúzva a kelmét elfordította a csakis belülről nyitható zárat, majd kitárva az ajtót, megtámaszkodva az alagút falában elindult a kőfalat borító színes kristályok keltette halovány fényben úszó folyosón tudva, hogy a fiú biztosan követi lépteit. Nem is tévedett, Garett azonnal felpattant és a nyomába eredt, hogy aztán tenyerét a lány derekára simítva támogassa az úton. Az ajtó eltűnt mögöttük ahogy haladtak egyre beljebb a párás levegőtől nedves vájatban. A barna hajú szépség többször is megállt levegő után kapkodva, de minduntalan megnyugtatta a nála majd két fejjel magasabb fiút, hogy semmi baja. Nem akart visszamenni szobája fogságába, amióta ágynak esett, nem látta a naplementét és hiányzott neki a sugarak finom cirógatása, ha már eddig eljutott nem fordulhat vissza. Ahogy egy magas falú terembe értek amiből több út is szerteágazott a mágus megtorpant és nem mozdult. - Hercegnőm, kérlek! Nem tesz jót neked ez a kis kaland. - szörnyen aggódott a lányért, nem viselte volna el ha bármi baja esik mert nem tudott vele szemben a sarkára állni.
- Az nem tesz jót nekem, ha a torony foglya maradok. - szöktek könnyek a szemébe. - Nem akarom ott leélni az utolsó perceimet is, érted? - sírta ahogy a fiúhoz fordult, aki inkább beletörődötten bólintott és szabad kezével letörölte a gyönyörű arcon végig futó könnycseppet. A lány hálásan nézett a megértő tekintetű társára és egy mély lélegzetet követően folytatta az utat a kettejük által réges-rég feltérképezett labirintusban ami a vár alatt és falai közt futott. Nem sokkal később, néhány meredek lépcsőt és szűkebb folyosót maguk mögött hagyva már ki is léptek a kora augusztusi derengésbe a vár nyugati falánál. Amerre a szem ellátott, ezerszínben pompázó mezei virágok táncoltak a szellővel. A hercegnő megbabonázva a mező és a távolban lenyugvó nap látványától lépdelt előre támasza kezeit szorongatva. Pár lépésnyire a faltól megálltak, a lány Garett mellkasának döntötte a hátát és ellazulva az óvó ölelésben révedt el a tájban. Karjai lassan elernyedtek, térdei megrogytak és hacsak a fiú meg nem tartja, ott helyben csuklik össze, azonban a mágus vele együtt óvatosan a földre ereszkedett és az ölébe véve nézett le a sápadt arcra. - Hercegnőm. - lehelte rémülten, próbálva karjaiban felemelni a törékeny kis testet, hogy mihamarabb gyógyítóhoz vigye, azonban az, hideg tenyerét az arcára simította. - Kérlek még ne! Veled akarok maradni amíg vége nem lesz. - csúsztatta le kezét a fiú tarkójára és húzta gyengéden magához. - Bár hamarabb lett volna bátorságom bevallani mennyire szeretlek. - lehelte a könnyes szemű mágus ajkaira, majd forrt össze vele egy szerelmes csókban. Mikor elváltak egymástól a lány még egyszer elmosolyodott, mielőtt lehunyta a szemeit.
- Én is szeretlek Briana. - csuklott el Garett hangja mikor egy utolsó ölelésbe vonta kedvesét.