Műfordítás - műferdítés
Írta: Fábián József
Közzétéve 3 hete
Megtekintések száma: 118
Műfordítás - műferdítés
Nem gondolom tapasztalt fordítónak magam, sőt, még tapasztalatlannak sem. Attól, hogy néhány verset lefordítottam elsősorban magamnak angol eredetiből magyarra, még nem leszek fordító. De a Hetedikbe beküldött fordítások kapcsán egy-két dolog fölmerült bennem, amit a köz elé bocsátanék.
Elnézést kérek azoktól, akiknek ezek a dolgok közhelyként hatnak.
A fordításnak – noha az eredeti szövegtől akár alakjában (versek esetében), akár szövegszerű értelmében is eltérhet – alapvetően hűnek kell lennie az eredeti mű témájához, szimbolikájához, hangulatához, alkalmazott irói-költői eszközeeihez. Az eredeti kifejezésmódokat, amennyiben ez lehetséges, a célnyelvi kifejezésekkel kell tükröznie, nem szó szerinti átiratban. Ha ugyanis az irásnak más a hangulata, összképe, végkicsengése („mondanivalója”), mint az eredetinek, akkor nem beszélhetünk arról, hogy fordítást adunk közre. Ha lefordítunk valamit, azt azért tesszük, hogy az adott nylvet nem ismerő olvasónak lehetővé tegyük a mű megismerését. Ha a fordítás eredményeként nem azt kapja legalábbis jó közelítésben, amit az eredeti mű nyújt, makkor nem beszélhetünk jó fordításról.
Persze nincsen éles elválasztó határ, de a fordító csak szolga: az eredeti mű szerzőjének szolgája, akkor is, ha a mű bizonyos aspektusait szubjektív vagy objektív okokj miatt nem tudja visszaadni a célnyelven.
Nemrégiben – és ismétlem: én nem tartom magam műfordítónak – lefordítottam egy-két Sappho verset. Mivel én nem beszélek (írok vagy olvasok) görögül, köztes nyelvet, az angolt választottam. A verseket az angol nyelvterületen ismert költőnő, Anne Carson If Not Winter című Sappho fordításában olvastam el. Az angol nyelvben nem nagyon lehet hexametert írni. Amennyire én olvastam, a görög költészet angol fordításai nem hexameteresek. Anne Carson kötetében sem sapphoi időmértékben szerepelnek a versek, hanem szabadversként. Mit tettem tehát? Vettem Anne Carson fordítását, és értelmileg lefordítva áttettem sapphoi verssorokba.
Remélem, hogy nem áll fönn a Karinthy-paródiában szereplő kétszeres szövegtorzulás, és a folyosóból nem lett az én fordításommal folyó só. Amennyiben nincs benne ilyen hiba, biztos, hogy fordításom hűebb az eredetihez (mert ritmusában, formájában követi azt), mint Anne Carsoné, aki persze nem saját hibájából hagyta el a vers időmértékét.
Villont elég sokan fordították már magyarra. Az alábbiakban a híres-hírhedt Négysoros eredetijét és műfordításait mutatom meg:
Az eredeti:
Quatrain
Je suis François, dont il me poise,
Né de Paris emprès Pontoise,
Et de la corde d'une toise
Saura mon col que mon cul poise.
Nézzük Faludy György fordításában!
Négysoros vers, melyet Villon halálítélete szélére írt
Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
Így szól Illyés Gyula fordítása:
A felakasztását váró Villon négy sora
Francia vagyok, csak ez kellett,
Párizs szült (Ponthoise mellett):
Rőf kötél súgja majd fejemnek,
Hogy mi a súlya fenekemnek.
Vannak egyéb fordítások is, de most csak e kettőt vessük össze!
Első nekifutásra látszik, hogy nyelvezetében Faludy fordítása szlengesebb, ő ezzel kívánta megközelíteni a középkori francia csirkefogó nyelvét. Illyés Gyula fordítása ellenben megtartja az eredeti 4 sor egy formai jellemzőjét, a bokorrímet, amely a középkori vagabond verselés egyik jellemzője. Illyés sorai az eredeti sorhosszakra is pontosabban illeszkednek, azaz jobban közelítik az eredeti szöveg ritmusát – és ez vers esetében fontos szempontnak is tekinthető –, mint Faludy fordítása (noha az Illyés fordításban is szerepel egy 8 szótagos sor, amely eltér a másik háromtól). Én egy kukkot sem tudok franciálul, de azért (vagy éppen ezért) „természetesen” én is lefordítottam. A szavak értelmét egyenként keresgettem ki szótárból (Faludynak, Illyeésnek nem volt Internet, nekem van, de ők tudtak franciául).
Azt tudom, hogy a Fracois egy visszaadhatatlan szójáték, hiszen a költő saját neve egyben a nemzetiségét is jelentő köznév szó szerint. Bármilyen fordító bármelyik értelmeét használja: Francois vagy francia) bizonyosan elveszti vele a másik jelentést. Az első sor ugyanis Villon szándéka szerint mindkét jelentést tartalmazza: Francia nemzetiségű vagyok, akit ráadásul úgy is hívnak, hogy Francois. Az én fordításom szerintem pontosabb mindkét fentebbi fordításnál, noha nem biztos, hogy jobb, mint az előző kettő (és olvastam annak idején három másikat is):
Nézzük a részleteket!
Je suis François, - ezt, ugye, megtárgyaltuk: francia vagy Francois dont il me poise, - amivel rám nehezedik.
Azaz: épp elég baj ez nekem: már csak ez kellett
Ezt a fordítást már olvastam (Illyés Gyula)
Né de Paris emprès Pontoise, Párizsban született Pontoise közelében.
Et de la corde d'une toise é s egy kötél, amely hosszú (egy hosszú fajtából való: toise: magasság vagy mélység)
Saura mon col que mon cul poise. saura: tudni fogja mon col: gallérom cul: fenekem que mon cul poise: milyen nehéz a fenekem Azaz: a gallérom tudni fogja, milyen nehéz a fenekem.
Mindezt összerakva:
Francois vagyok, és ez nagy kár.
Párizs szült, közelebbről Pontoise.
Most gallérként súgja egy ölnyi kötél,
hogy seggem súlya mennyit ér.
Ez a fordítás szó szerint pontosabb, mint bármelyik az előző kettőből, és a harmadik sor egészen pontos fordítás.
A Francois szójátékot egy refrénben is elsütötte Villon:
Faludy György fordításában: (Ballada a Senki Fiáról):
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.
Igen ám, de ha ezt valaki valami módon egyszer így fordítaná:
Én megmaradok a franciák Villonjának,
felmagasztalva és gyalázva mindenütt.
Ez semmit nem rontana a fentiek alapján a vers értelmén. De saját fordításom persze nem igazán jó: hiszen ez páros rímelésűben fordítottem, nem bokorrímekben! Úgy tűnik, a műfordítás nem egyszerű dolog.