Mucsi Csillag - Rózsa lelkem
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 784
Mucsi Csillag: Rózsa lelkem
Leérintem lábaim a hófehér márványkőre,
Annak hűvösségétől lúdbőrös lesz lábam bőre,
Mezítelen kis talpam szinte égeti a hideg,
Az éj leple alatt sötét van, minden olyan rideg,
Csendesen megyek, a földig érő ablakhoz érek,
Tekintetemmel lassan a nagy udvar felé nézek.
Fehérség, fagy látványa fogad, hó fedi a parkot,
Tiszta lepel takarja, kivéve azt az egy sarkot,
Melynek csücskében különleges vörös rózsa vala,
Szeles hóvihartól védi töviseinek fala,
Látom rászorulva a kemény, szorító markot,
S torkom elszorul, átérzem eme néma harcot.
A zord tél, a jég akarja áttörni azt a falat,
Gondolván, hogy ellene majd ő gyors győzelmet arat,
De az a rózsa, mint pulzáló vörös életerő,
Hisz ott van benne az a kitartás, a lélekerő,
Forró fényt árasztva magából, a jeget olvasztja,
Erejével a testén ejtett sebeket lohasztja.
Mint mély katlanban a magma, úgy tombol a virágom,
S ráeszmélek, hogy e látomás belső világom,
Lassan felébred a testem, kiélesedik elmém,
Lomhán rezdülnek pilláim, velük a jelent lesném,
Bőröm bíbor színben izzik, s belőle fény árad,
Elöntötte testem a feltörő láva, s támad.
Hisz lelkem katlanában forrott e pusztító magma,
Amely a bennem rejlő, titkon erős élet magva,
Én e törékeny rózsalelkem védeni akarom,
A külvilág könyörtelensége ellen takarom,
S látod ember, mekkora is a lélek ereje,
Kiszabadítni önmagad, ez mindennek veleje.