Mozdulatlan táj, álló idő

Írta: Barna Júlia


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 269



mozdulatlan táj álló idő

mint megfáradt öregasszony üldögél a táj
nem tudni napsütésre vagy viharra vár
fölötte az idő látszólag megáll mint egy
teremtett lény aki az álmok és a valóság közt
félúton még nem tudja mit akar
és egyszer nyugtalanság nélkül derűsen akarja
számba venni melyik mit ígér
ide-oda képzeli magát nem sieti el
akár a lehetetlent is meg akarja fontolni
mozgalmas képekből válogatja a lényeget
mámorral vagy józanul éli az összefüggéseket
a hangulat vagy a felfedező kíváncsiság ragadja
olykor a valóságok közül egy nem kívántba
(a prousti sütemény is bármikor a múlt-házba)
ha sokkal rosszabb is sokkal jobb
(de az sem lesz már otthonos):
az idő végül semmit nem kezd veled
nem is marasztal – enged
a táj nem mozdul mégis távolodik
a fogyó fénybe tartja arcát
hadd szokja a halált:
levélvesztett fa mintha egy túlsó partról nézne
nincs teljessége: egy növény-másvilágról
lombtalan soványan ágakat meresztget
mire emlékeztet?
mielőtt felfogódna értelmedbe fogódzna
szemek tükörtavába fullad a világ