Most buta, vagy nem buta?
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 148
Most buta vagy nem buta?
A minap az orosz Krilov látogatott meg egy homályos könyvtári szegletben. Gyorsan suttogta el. Amikor kifigurázó írásai miatt rendőri felügyelet alatt állt, akkor kezdett el írni állatmeséket. Most éppen ki akartam faggatni, hogy akkor a méltóságos és gazdag libaősök leszármazottjai értékesebbek-e, mint a jöttment libák ivadékai, ám hirtelen eltűnt. Ott hagyott. Pedig úgy szerettem volna megtudakolni, hogy van ez! Mindig gazdag és úri ősökről ábrándoztam, hátha több jogom lesz az életben. Az igazat most már sosem fogom megtudni!
Ekkor egy csőrkoppanást hallottam, az ablakra néztem. Hát… egy anyányi liba bámult rám, az sem kizárt, hogy kinevetett. Nem véletlen, hogy megtalált, a könyvtárnak alacsonyan voltak az ablakai. Ilyen esetben köztudottan benéznek a libák az ablakon. Én, az ártatlan liba, ekkor törtem ki a rétre, libalétbe csöppentem. És amit láttam! Nem volt mindennapi. A libák összetartóan, szabályos alakzatban ültek. Krilov tartott nekik előadást, hát ide igyekezett. Az oroszlánról meg a párducról mesélt, a libák tátott csőrrel hallgatták, néha megremegtek. A közeli magányos fa tetejében a bölcsnek hitt bagoly hallgatózott, néha huhogott egyet.
- Buta, mint a liba! – ismertette a közmondást, szárnyával legyintett egyet.
- Nem igaz! – gágogott fel egy fiatal libuska. – Tudjátok meg, hogy a Római Birodalmat is a libák mentették meg. Éberségükkel felébresztették a katonákat, így menekült meg Róma a barbárok elől.
Ó, hát ez a rómaiak szent libája, gondoltam, milyen kár, hogy jutalmul megsütötték őket. Krilov nem tágított, most a csuka és a kakukk esetét szavalta, merthogy versben fogalmazott.
- Buta, mint a liba! – szólalt meg újból a kétes bölcsességű bagoly.
- Nem igaz! – kapta fel narancssárga csőrét egy másik libuci. – Mikor Márton elbújt a libaólban, mert nem akart püspök lenni, a libák vették észre. Észrevették, hogy nem odavaló.
Ó, persze, gondoltam megint. Püspök vagy liba? Azért azt nem olyan nehéz megkülönböztetni. Végül pont ez miatt Márton csak püspök lett, napján pedig hatalmas libalakomát rendeznek az emberek. Úgy látszik, a libák szeretnek megsülni. A drága Krilovot mindez nem érdekelte. Most a sasról és a méhről mondta a magáét, mit sem törődve a rendőrséggel.
- Buta, mint a liba! – hangzott harmadszor is a fa felől.
Most a szárnyaszegett, falusi liba-libuska kelt védelemre.
- Nem igaz! Mi sosem széledünk szét, magunktól is hazatalálunk, és még a házat is megőrizzük, sziszegünk az idegennek. Ha sokan vagyunk, legyőzzük a disznót is.
Hirtelen a szép libasor jutott eszembe. Milyen szabályos! Milyen fegyelmezett! Jobb, ha nem lépsz ki belőle! Krilov egy ködből kibontakozó jövevényre lett figyelmes. A látvány oly égi jelenségnek tűnt, hogy köddé vált megint, többet nem volt szerencsém vele találkozni. A tünemény engem is megigézett. Valójában csak egy kicsiny libuci volt ő is a tömegből. Elhatározta csendben, hogy ő majd egymaga fogja bebizonyítani, milyen okos népség a libáké. Ki nem találnátok, mit eszelt ki. Elment a fodrászhoz! Tudta, hogy ott kell szépítkezni. Sima tollpihéit becsavaroztatta, göndör lett a liba tolla. Ha nem látom csőrét meg hártyás lábát, el sem hiszem, hogy liba. Magát kelletően lépdelt, mint valami modell, inkább dáma. Egész teste kigömbölyödött. A többiek utat engedtek neki, mint amikor a víz szétválik. Csak nézték, csak nézték, epekedve, talán ők is ilyenné szerettek volna lenni. A bagoly elröppent mérgében, nem változtatta meg eddigi véleményét. Én egyből ölembe vettem a göndör libát, megsimogattam tollas fodrait.
- Na gyere, na gyere, te kis butus! Hát mit akarsz te itt bizonygatni! A divat most nem ilyen! Mindjárt felviszlek a vonattal Pestre, elvégre nem maradhatsz butuska libucska, vidéki. Ott aztán… ott aztán meglátod, te kis liba… hogy mit, azt nem is soroltam, már szaladtam is.
Eléggé elfáradtam, mondhatni kivoltam, mint a liba, én is. A göndör libuci lihegett, pont úgy, mintha kukoricával kitömött lúd vált volna belőle. Az bizonyos, hogy a libából lúd lesz. Hattyú biztosan nem. Én megtettem mindent. Bíztam benne, ha szépséges butuskám megismeri az okos életet, fog annyit érteni hozzá, mint liba a zsoltárhoz, így tanították nekem.
(Krilovnak még azt szerettem volna elmondani, hogy ő nem is tudja. Az oroszok úgy szeretik a libaviadalt, hogy még a legéhínségeseb időkben is meghagyják őket. Ők megmaradnak, hogy egymással csatározzanak. Hogy mik vannak!)