Mindig csak várni!

Írta: Fehér József


Közzétéve 9 hónapja

Megtekintések száma: 150




Mindig csak várni!

 

Mindig csak várni, várni!
Hinni, hogy jön egy új tavasz.
Becsapni önmagunkat,
s azzal áltatni, hogy igaz.

Hittél a múltnak, mának,
bűvös ígéreteknek,
mézes szónak, babonának.
S a hurokba önként
bedugtad a fejed.

Mentél a többi után
bambán – mert az így helyes!
S abban bíztál, hogy előtted,
aki ott megy és vezet,
csakis szálfa-egyenes.

Csalódni nem szerettél.
– Kétségeidre választ
nem kerestél. Találtál
helyette magadnak sok
suta magyarázatot.

Mert magyarázat és ok
mindenre akadt bőven.
Mielőtt megszólaltál
volna, jól szétnéztél közben,
nehogy éppen olyat mondj,

amit nem kellett volna.
Mert a környezeted
nem mást – téged okolna.
Lehettél csak vétlen
vagy meggondolatlan,

hátrébb kerültél a sorban.
Voltak nagy álmaid,
mi lett belőlük? Semmi!
Mindezért ki fog rajtad
majd elégtételt venni?

A gyermeked, az unokád?
Netán őszülő magad,
sírással küszködve az
utolsó óráid alatt?
– Nincs mentség rá, hogy
nem jártad be utadat.

Emeld, emeld a Fényre
fel most könnyes arcodat!
Talán megteheted mindazt
még – mi eddig elmaradt.