MINDENÜTT ÉS SEHOL
Írta: Bíró Krisztina
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 303
MINDENÜTT ÉS SEHOL
Néha a kezemben széttört álmokkal
Ködben bolyongok, mikor jön a tavasz,
Halva született könnyek mossák arcom,
És mindenütt köd van, mindenütt.
Néha hajamba túrva illeszkedem
A nagy semmi megrepedt ablakába,
Miközben a káosz szülte világot
Mindent föladva, igazgatom.
Néha csupán ragadós sárral fürdök,
És lelkesen nyelem a száraz földet:
Milyen jó vagyok, hát milyen jól megy ez!!
Illeszkedem, beilleszkedem…!!
*
Dobolnak. Szédülök. Vallatni kezdem
Ábrándjaim, miket őrizgettem:
Mit akartak, mit nem akarnak?
S kezembe szakadt pokrócot adnak,
És csak nevetnek, jaj, csak nevetnek:
Ez a jutalma a feltétlen szeretetnek…!
Hogy bőröd megolvadjon, húsod égjen,
Megsemmisülj a semmiségben,
Feltüzeljük a nyugalmat, ami áthatott,
Ünnepeld hát e gyalázatot…!
Hát ezt akarjátok? Miért mindez?!
S a tornádó elül…
Felváltja a nappal az éjszakát.
*
Arcra borulva fekszem.
Hátamon törték szét Isten keresztjét.
Hitem volt - most üresség van:
És a józanság mellettem csendben üldögél.