Míg van szavam
Írta: Kolumbán Jenő
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 232
Míg van szavam
Minden mindennel összefügg.
Tollamban nincsen varázslat.
A csoda messze költözött
és ellent mond önmagának.
Lassuló véremet érzem.
Lapátra tenném én magam.
Nem vagyok a tükörképben.
Keresem mindig, hasztalan.
Hiányzik élet a létből!
Nem is volt benne sohasem?
Nyugalom sincsen már régtől
háború van, és küzdelem.
Mit ér a büszke öntudat
zászlót fennen lobogtató,
ha egyébként egy senki vagy
rossz verseket írogató?
Mégis őrzöm mi megmaradt
fiókba zárom irigyen.
Tudom hogy semmi virradat
nem látszik át a fellegen.
Dossziékban egy lét nyoma
betűkbe oltott az élet.
Versbe mondtam én ostoba
és meztelen lett a lélek.
Védtelen lettem csontomig.
Porrá zúzhat engem bárki.
Taposhat rajtam hajnalig
nekem már nincs mire várni.
Ágon billeg száraz levél
lehull e, nem rajta múlik.
Jövő már új rügyről mesél
ami majd helyette nyílik.
Így billegek lét peremén
és màr az ősz sem kegyelmez.
Lehullok én a nagy legény
lefoszlik rólam a jelmez.
Alatta a meztelen én
meg a néhány versnyi élet.
Sorsom nem volt egy lányregény
míg szavam van, addig élek.
2016.09.16.