Mi a legjobb a világon?
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 768
Mi a legjobb a világon?
– Locsoljál meg, kisfiam – nézett rám szigorúan öreganyám –, mert nem kapsz piros tojást.
– Mami, te így is jószagú vagy – replikáztam, persze, elővettem a kölnisüveget, megöntöztem, hogy el ne hervadjon, aztán megöleltem.
– Mami, Jézus is locsolkodott? – kérdeztem.
– Nem tudom, kisfiam, akkor még más szokások voltak.
Constance ült a fotelben, durcásan. Vagy inkább csak szomorúan. Nézett rám, de nem szólalt meg. Tudtam, hogy valami baj van. Kérdeznem sem kellett, mondta.
– Villamossal jöttem haza, olyan szép idő volt, hét ágra sütött a nap. A Nyugati térnél felszállt egy fiatal pasi. Látszott rajta, hogy ittas. Meglocsollak, virágocska, hogy el ne hervadj, vigyorgott, elő is kapta kölnijét, már fújta volna rám, amikor elkaptam a kezét. Kértem, hogy ne csinálja, nem szeretem az idegen kölniket. Te ribanc!, ordította, meglocsollak, ha tetszik, ha nem! Meg kell tisztulnod, nem tudod, hogy ez erről szól? A te büdös kölnid nem erről szól, hagyj békén!, löktem el a kezét. Te kis szuka, nem vagy jó keresztény! Tűrjed, amit egy férfi akar!, közölte, aztán ismét emelte a kölnisüveget. Na, ez szép, tűri ám a nénikéd!, kiabáltam, a velem szemben ülő fiatal nő kislánya kezét szorongatta, rémülten néztek rám mindketten. A pasi nem tágított. Egészen fölém hajolt. Hányingerem támadt a belőle áramló alkohol szagától. Megütöttem, ott lent, a húsvéti tojásainál. Ahogyan tanítottad. Elterült a villamos padlóján, jajgatott és ordítozott. A következő megállónál leugrottam és rohantam. Egészen hazáig.
– Ez borzasztó! – feleltem dühösen.
– Ez az – bólintott Constance. – Tegnap Szentpétery atyánál jártam. Meg akartam beszélni vele a hétfői hangversenyünket. Az utolsó egyeztetés lett volna.
– Mi az, hogy lett volna?
– Nem lesz hétfőn hangverseny.
– Miért nem?
– Az atya bezárta a sekrestye ajtaját. Azt mondta, talán megerősíthetnénk kicsit jobban a kapcsolatunkat – fűzte hozzá, majd megmarkolta a mellemet.
– A szemét! – hördültem fel.
– Lekevertem neki egy pofont. Nagyot csattant. Vérvörös lett a feje. Ismét próbálkozott, ám a második pofon után kiátkozott az anyaszentegyházból.
– Hát, ezzel nem vesztettél sokat. Más nem történt?
– Nem. Elengedett.
– Szerencse. Holnap bemegyek hozzá. Kicsit elbeszélgetünk.
– Ne, ne menj. Elrendeztem. Szomorú vagyok, mert én nem vagyok egy verekedős ember. Utálom az erőszakot, ám úgy látom, muszáj olykor a sarkamra állni.
– Igen, néha muszáj. A szereteted határtalan, de nem gyámoltalan, nem vak.
– Igen. A szeretet harcos. Már én is sejtem. Tudod mi a legjobb a világon?
– Mondd, mi a legjobb?
– A világegyetembena legjobb, hogy szerecccc engem!