Mese

 

Ha volna egy mesém, amit mesélhetek
Körém ülnének kíváncsian a gyerekek
Tábortűz égne a hideg éjben
Elintézném, hogy mindegyik féljen
Hogy felfogják a hús törvényét
A lét semmiségét és ebben rejlő csodáját
A kozmosz szédítő horrorját
Megértsék azt, hogy porszemek se vagyunk
Egy kíméletlenül zakatoló gépezetben
Időben és térben, nem szól rólunk semmi
Nem szól hozzánk senki a kereten túlról
Isten léte lényegtelen ránk nézve
Foglalkozol a hangyákkal,
Amikor nincs nálad nagyító,
Amikor nem graszolnak a konyhakővé
Vagy a fürdőben?
Ne hazudj...
Az ember csak van, egyedül a mindenség ölén
Érezheted a csontjaid hidegét
Ami a végedre emlékeztet,
Ahogy hallgatod a mesém
A tűz mellett, azon az estén
Kint is hideg, bent is hideg
Kozmikus magányunk megmarkolja a szíved
Vagy csak én vagyok az?
Kezemben a késsel, nézek rád nevetéssel
Parazsat piszkálok szavakkal és kézzel
Minden mindegy, élj késztetéssel
Hogy legyen egy meséd, amit elmesélhetsz

2020