Mephisto, avagy a dolgok folyása
Írta: Egervári József
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 149
A dolgok folyása
Tomori Elek ott állt a Szabadság híd tetején, kicsit lihegett az erőlködéstől, mikorra felért. Felpillantott a magasba, a kitárt szárnyú, mozdulatlan turulmadarakra, mintha várhatna tőlük segítséget, aztán lenézett a mélyben hömpölygő Dunára.
– Talán inkább az asszonyt kellene ledobnom – dünnyögte keserűen. Határozatlanul ácsorgott a magasban, görcsösen szorítva a hideg vasszerkezetet. Zakója belső zsebében ott lapult a tértivevényes levél, mely szerint felesége beadta a bíróságra a válókeresetet. Ötvennyolc évesen már nehezen mozdul az ember. Tomori Eleknek másnap volt az ötvennyolcadik születésnapja.
Mephisto és Gábriel a rakodópart alsó kövén ücsörögtek, hamburgert faltak, közben bámulták, ahogyan úszik a dinnyehéj, hallgatták, amint fecseg a felszín, hallgat a mély, s mindketten azt gondolták, József Attilának igaza volt. Persze azt is tudták, a jó költőknek mindig igazuk van, ha nem is tetszik ez mindenkinek.
– Megmented?
– Tudod, hogy nem tehetem. Ám isteni sugallatot fogok neki küldeni.
– Az jó lesz. Jelen állapotában biztosan boldogabb lesz tőle.
– Nem lesz boldogabb, viszont a sugallat hatására dönthet úgy, mégsem ugrik le.
– Lehet. De az is lehet, inkább a feleségét dobja le.
– Minden lehet, mikor elkeseredett az ember.
– Mi lenne, ha én próbálkoznék? Például megtanítanám vízen járni.
– Azzal tényleg sokra menne.
– Igen. Új képességével új életet kezdhetne, pénzt kereshetne vele, médiaszenzáció válhatna belőle.
– Ne bolondozz ezzel. A hívők meglincselnék.
– A XXI. században már nem szokás meglincselni senkit.
– Ugye, ezt te sem mondod komolyan?
– Jól van, na! Nem mondtam komolyan.
– Valamit ki kellene találnunk, gyorsan, mert lepottyan onnan.
– Bassza meg! Rácsöppent a ketchup a nadrágomra!
– Azzal a szerencsétlennel foglalkozz már, ne a nadrágoddal.
– De ez a kedvenc nadrágom!
– Nézd, észrevették. Hamarosan itt lesznek a rendőrök, tűzoltók, mentők. És a felesége is.
– A felesége hogy kerül ide ilyen gyorsan?
– Véletlenül.
– Ismerem már a véletlenjeidet! Az lesz a vége, mint Jeruzsálemben!
– Az tévedés volt részemről.
– Ez nem az?
– Nem.
Tomori Elek meglátta a feleségét. Dühös lett. Úgy döntött, gyorsan lemászik a híd tetejéről, megöleli, a korlát mellett, aztán egy hirtelen mozdulattal bedobja a Dunába. Mindegy is, hogy épp egy jégtáblára esik, vagy a vízbe. Mocsok ribanc! El akar válni tőle. Pasija van. Biztosan pasija van. Hálátlan ribanc. Harminc együtt töltött év semmit se jelent neki. A szép házuk, a külföldi nyaralások, az Audi a segge alatt. Ja, meg a két gyerek. Persze ők már felnőttek. De ki lehet az a szemét, aki összeáll egy ilyen nővel? Lemászik, s bedobja a Dunába.
– Azt hiszem, engedem belezuhanni a folyóba!
– Hát nem azért vagyunk itt, hogy megmentsük?
– Kirázott a hideg tőle azok után, amiket gondol. Még én sem vagyok ilyen gonosz. Az asszonyt akarja bevágni a folyóba. Eszébe sem jut, hogy borzasztó módon csupa hazugsággal, csalással telt az élete, s illene vezekelnie mindezért?
– Ez egyetlen embernek sem jut eszébe. A vezeklést mindig a másiknak szánják.
– Én már nem akarom megmenteni. Te tégy, amit akarsz.
Tomoriné, született Patakos Vivien Helga undorodva figyelte férje ügyetlenkedését.
– Még elpusztulni sem tudsz méltósággal, te szerencsétlen – mormogta maga elé. Tomori Elek már leért, ott állt a korláton, nyújtotta kezét felesége felé, aki megragadta a karját. Mindkettejüknek erős volt a szorítása, szemük egymásra meredt. A férfi megcsúszott, s zuhanni kezdett, felesége igyekezett a korlátnál megtartani magát, kirántani kezét férje szorításából, ám átbillent, s akár egy hollywoodi akciófilmben, lezuhantak a sötéten örvénylő folyó vizébe.
– Egyikünk sem nyerte meg a fogadást.
– Nem. Elkéstünk.
– Én mondom neked már lassan ötezer éve, hogy menthetetlenek.
– Nem azok. Talán a mi módszereink nem megfelelőek.
– Ugyan, ne viccelj!
– Azt hiszem, ott rontjuk el, hogy megmenteni akarjuk őket. Akkor már nem lehet, az már az utolsó pillanat, a tragédia bekövetkezik, mindenképpen, nincs mit tenni. Nem élhetik túl, ahová évtizedek gyűlölködése, hazugsága, önzése után eljutnak. Előbb kell megtalálni őket. Amíg van remény.
– Húszéves korukban akarod mindegyiket megkeresni? Megőrültél?
– Előbb kell utat mutatni nekik.
– Ah! Te is reménytelen vagy, nem csak ők!
– Megpróbáljuk?
– Egye fene! De csak akkor, ha most eljössz velem, s eszünk egy hamburgert. Most kolbászos-gombásat akarok. Még mindig éhes vagyok.