Menekültek

Írta: A. Túri Zsuzsa


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 257



Menekültek

Vonulnak sivatagon, hágókon át,
rózsát, varangyot eltaposva,
ábrázatukon belenyugvás,
aszott arcukat könnyük mossa,
áttetsző számlapok között
elvesznek a mondatok.
Emberek: porból vétettek.
Szemgödreikben láz dobog.
Távoli istenük küld talán
derengő reményt és erőt,
vonulnak a tenger felé,
hitük leomló vén erőd,
talán hajó vár rájuk ott:
szárnyaik eltörték már régen.
(Gúnyosan siklik a Nap az égen.)
Kígyózik soruk át a hazán,
elhagyva múltat, holnapot.
Lassan, az anyaföld hasán,
borongó álmaikba zárva
lépnek a szívük ritmusára
és együtt is mind csak árva…


Vonulnak át az országon,
mint ott, ahová tartanak,
vonultak egykor
a halálmenetek.