Mellékút
Írta: Lelik Rita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 267
Mellékút
Brigitta leparkolt az üzletház előtt. Megérintette feje felett a krómozott panelt, ettől működésbe lépett a zajtalan villanymotor, ami lassan kinyitotta az autó plafonjába rejtett szemüvegtartó fiókot. Beletette divatos napszemüvegét, majd lehajtotta a napellenzőt, hogy a rajta lévő kis tükörben ellenőrizze a sminkjét. Tekintete vizenyős volt, az éles decemberi napsütés kiemelte túl korán jelentkező ráncait, és a napok óta egymást érő évvégi partik szürke árnyékot hagytak maguk után a járomcsontja felett. Az anyósülésen heverő retikülből púdert vett elő, az anyósülés alól púderszínű, magassarkú lakkcipőt, a tetőkárpitba épített rekeszből pedig a napszemüveget. Mire kiszállt a hófehér kupéból, úgy festett, mint a filmsztárok a paparazzik fotóin. A csomagtartóból két papírtasakot vett elő, egy piros négyzetalakút és egy ezüst színű hosszúkást. A pirosból volt ott még három, ezüstből egy, és két aranyszínű. A VIP és szuper-VIP partnerek karácsonyi ajándékai.
Endre varrodája hálálta meg ezzel a kis figyelmességgel megrendelőinek az egész éves együttműködést. Brigitta és Endre évek óta együtt éltek. A lángoláson már túl volt a kapcsolat, de még elviselték egymást. Brigitta bejárt Endre üzemébe, csacsogott az üzletfelekkel, időnként az irodai dolgozókkal, de nem volt olyan munkakör, amelyikkel komolyabban azonosulni tudott volna. Aki ott találkozott vele, és látta, milyen rutinosan kezeli a kávégépet, milyen magabiztosan nyúl be a főnöki iroda borhűtőjébe, akár azt is hihette, hogy a cégnél dolgozik.
Brigitta szívesebben reprezentált, mint dolgozott. December huszonharmadikán reggel kilenckor kelt útra, pár kisebb butikon már túl volt. Az első kettőben nem találkozott az üzletvezetővel, átadta az ajándékot az eladóknak, aztán a kocsiban meghúzta a pezsgősüveget. Persze, hogy hozott magával plusz palackot, biztos ami biztos, hiszen ki tudja, kivel fut össze, akinek nem készültek logózott karácsonyi bonbonos dobozzal… Az ezüst- és aranyfokozatú partnerek nem bízzák ezt a napot csak az eladókra, ott tobzódnak a csupatükör divatszalonjukban, jó szemük van a vastag bukszájú, de tanácstalan vevőhöz, aki az utolsó pillanatban vesz ajándékot, és egy kis kacsintgatás és kacarászás után hagyja magát rábeszélni mindenből kettőre, elvégre a szerető is megérdemli, nem csak a feleség. És igen, ők azok, akik tudják, hogy ezeken a kiemelkedő forgalmú napokon már délelőtt is ér koccintani, a rengeteg szirupos karácsonyi slágert úgyis csak ittasan lehet elviselni.
A szalonspicc, amit az éhgyomorra elkövetett pezsgőzés okozott, illékony volt, az önjelölt karácsonyi tündérnek folyamatos szintentartásról kellett gondoskodnia. Belibegett az elegáns üzletbe, meglobogtatta frissen fodrászolt hullámait az eladótérben, majd bevonult az üzletvezetővel az irodába koccintani és kellemes ünnepeket kívánni. A középkorú üzletember régről ismerte Brigitta családját, érdeklődött apja város szélén álló gyára felől, aminek a vezetését év elején vette át.
– Nem sokat beszél róla, annyit tudok, hogy elhúzódik az átszervezés. – a lányt váratlanul érte a kérdés. Apja egyszer szóba hozta, hogy örülne, ha vele dolgozna, és jó helyet kínált neki a középvezetésben, de ő mindig ügyesen kikerülte a témát. Huszonhét éves volt, élvezte a kötetlen, szabad, kényelmes életet, semmiről nem akart lemondani.
– Kamatoztathatnád a közgazdász diplomádat és a nyelvtudásodat. El tudlak képzelni a menedzsmentben.
– Nem is tudom… gondolkodom rajta – hebegte, aztán sietve elbúcsúzott, mert sokfelé kell még vinni az ünnepi jókívánságokat.
Az autóban visszavette a bebújós sportcipőt a vezetéshez, és a belvároshoz hajtott. A trendi divatházba újra teljes díszben, egy piros és két aranyszínű tasakkal, valamint azzal a tudattal lépett be, hogy nem hajlandó tovább jópofizni, az idei karácsonyi körútnak ez lesz az utolsó állomása. A tulajok itt – negyvenes testvérpár, akik nem bánják, hogy időnként meleg párnak nézik őket, jól jön ez néha a divat világában – minden év végének megadják a módját. Szentimentális karácsonyi zene helyett dübörgő parti-hangulat egész nap, hosszúcombú modellek vonulnak fel-alá a tágas bemutatóterem közepén felállított kifutón, nyüzsgés, pörgés, kasszacsörgés. Nem kell kényelmetlen párbeszédektől tartani, vagy attól, hogy kiürül a pezsgőspohár. Hangos örömmel üdvözölték Brigittát. A felszínes társalgás, nevetgélés mindannyiuk pillanatnyi igényeit kielégítette.
Dögös ez a felső, ki varrta? jaj, de vicces, aki a te zakódat is! haha! mentek januárban síelni? én már nagyon várom! előtte még bulizunk egy nagyot szilveszterkor! nem tudok a szilveszterre gondolni, napok óta iszom! ja, azt még meg kell érni! tényleg, hallottatok a környékbeli sorozatgyilkosról, állítólag valami nőci, mondták a rádióban, hogy egyedül kocsikázik! nem te vagy az? hahaha! és azt hallottátok, hogy a jegyzőt kidobta a felesége, és már a friss hússal tölti az ünnepeket valami trópusi szigeten? akkor ezért nem jött a megrendelt estélyi ruháért! hát ja, ez az igazi meglepetés, nem egy újabb estélyi! hahahaha! ne siess, töltök még egy pohárral!
Besötétedett, mire a lány visszabotorkált az autóhoz. A következő tudatos pillanata az volt, hogy leparkolt a pályaudvar melletti bár előtt, mert jó ötletnek tűnt ott is meginni valamit. A kormányba kapaszkodva bámulta a bejáratot, és szép lassan felfogta, hogy nem emlékszik, hogy vezetett idáig. Tökrészeg. Megijedt a felismeréstől. Mégsem akart már bemenni, de haza sem. El kellene mesélnie Endrének a mai napot, és hogy miért hagyott ki két fontos megrendelőt a reprezentációs körből. Karácsonyi ajándékot sem vett neki. Elfelejtette. Lehúzott ablakkal elindult kifelé a városból. A négysávos főútról leágazó keskeny műút elején zsákutca tábla van, pedig a buszfordulótól tovább lehet menni földúton a kiserdő felé. Tizenévesen sokat bringázott erre. Akkor még szántó volt itt, most egy gyár. A gyár, amit az apja vezet. Lassan gurult a főbejárat felé, élvezte, hogy a hideg levegő az arcába csap, úgy érezte, tisztulnak tőle a gondolatai. Megállt a kapu előtt, félig az úton. Mindegy, úgysem jár erre senki ilyenkor. Szerencsére. Nyugodtan gondolkodhat. A jövőről, hogy mi lesz vele, ha így folytatja, és hogy egész pontosan miről is kellene lemondania, ha elfogadná apja ajánlatát. Megpróbálta elképzelni magát, ahogyan januártól reggelente decens kiskosztümben, rendezett frizurával megy be a forgóvillás kapun, mosolyogva int a portásnak, és megpróbálja hasznosan eltölteni a napjait. Nem lehet annyira rémes. Biztosan dolgoznak itt jó arcok is. A gondolatai kavarogtak, közben érezte, hogy pisilnie kell. Kinézte a célra a fordulón túl a bozótost. Mielőtt kiszállt a kocsiból, pillantása a délelőtt kibontott pezsgősüvegre tévedt. Megfogta, hogy bedobja a buszmegállóban lévő kukába. Amint mindkét lába az aszfaltot érte, megbicsaklott. Esés közben bevillant, hogy a lábán maradt a magassarkú lakkcipő. Utált vezetni benne, józanul nem is volt rá képes. Nem vágódott el teljes testtel, időben letette a kezét. Éppen oda, ahol a leejtett palack szilánkokra tört. Nem érzett fájdalmat, pedig vérzett. Vihogott magán, amíg a nyitott vezetőoldali ajtóba kapaszkodva feltápászkodott. Már szinte kiegyenesedett, amikor meglátta a műúton felé haladó autót. Rendőrök. Mindkét járőr kiszállt. Brigitta tudta, hogy nem lesz gond, ártatlan arckifejezéssel, pillarezegtetéssel elkerüli most is a szondáztatást, mint mindig. Kissé csapzott tincseit kisimította a homlokából, és magabiztosan mosolygott. A rendőrök hangja távolinak tűnt, mintha nem is hozzá beszéltek volna. Igazoltatás helyett a szemébe világítottak. A zseblámpa fénykörében jól látszott a vértől maszatos arca, és a véres kéznyomok a hófehér fényezésen. Sziréna hallatszott egyre közelebbről. A lány a hang irányába fordult, piros-kék fények közeledtek a kiserdő felől.