Melegszendvics, berregéssel

Írta: Egervári József


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 128



Meleg szendvics, berregéssel

Annyira nagyon ölelgette az összeveszés után, majd’ összeroppantotta a fiatal nőt, aki még mindig azt játszotta, hogy durcás; a velencei karneválon vásárolt, míves, fekete álarc takarta szemét, ám bujkáló mosolyát nem tudta elrejteni. Vágyott már erre az ölelésre, legalább ezer éve, belebizsergett a szíve, megkeményedett a melle, ölében lobogó tűz gyúlt.
- Hagyjál már, te nyakkendős! – lökte el magától gyöngéden, hosszú, szenvedélyes csók fojtotta belé a szót, s amikor lélegzethez jutott, megmarkolta a férfi nemi szervét, nadrágon keresztül. – Megöllek, az biztos, hogy megöllek, mert mindig összetöröd a szívemet – suttogta a férfi fülébe, pedig inkább azt akarta mondani, hogy imádlak, megbolondít minden szívdobbanásod, de úgy vélte, büszkeségén nem eshet csorba. Finom, érzéki, odaadó nő volt, amikor levetette magáról a vad amazon jelmezét, de nem volt könnyű odáig eljutni, főleg neki nem. Sötét és fájdalmas titkokat őriztek mindketten, láthatatlan korbácsütések alig gyógyuló hegeit viselték hátukon, nem voltak kibékülve a világgal, Istennel, s a világ, Isten sem volt kibékülve velük.
- Elisa! – húzta össze a férfi a szemöldökét.
- Igen, Higgins?
- Ne beszélj csúnyán, mert megharapom a csupasz seggedet!
- Ah, a segg nem csúnya szó?
- A segg nem csúnya szó – nevetett a férfi, megölelte a nőt és megfogta a hátsóját.
Sokáig csókolóztak, hol finoman, hol vadul, közben vetkőztették egymást. A férfi felültette az asztalra a nőt, s hanyatt döntötte. Nem tudott betelni vele, kemény melleivel, ágaskodó mellbimbóival, lapos hasával. Kapkodták a levegőt, a nő lehunyta szemét, combjai között volt a férfi feje, megőrjítette az ujjak tánca, a hadarón pergő nyelve, aztán a finom csókok, ott lent, majd átváltott a legfinomabb, lassú keringő ritmusára, hogy utána ismét a szamba vegye át az uralmat.
A nő fuldoklott a gyönyörtől, váratlanul franciául kezdett káromkodni, belekapaszkodott a férfi hajába, s magára húzta, mert akarta, oly égető kíntól és vágytól gyötörten, mint még soha. A vadlovak ágaskodtak, sörényük lobogott a szélben, tajtékozva vágtáztak, a végkimerülésig, míg végül lihegve, remegő izmokkal bújtak egymáshoz.
- Éhes vagyok. Csinálok meleg szendvicset – bújt a férfi nyakába a nő.
- Én is éhes vagyok, de majd én megcsinálom – válaszolta a férfi.
- Jó. De még ölelj egy kicsit.
- Egy kicsit.
A nő feküdt az ágyban, meztelenül, s nézte a férfit, aki szintén meztelen sürgölődött a konyhában. Imádta minden porcikáját. Igen, a testét is. Meg a lelkét. A humorát és a pimaszságát is. És azt is, mikor a szemüvege felett nézett rá komolyan, s magyarázott valamit. A férfi betette a sütőbe a szendvicseket, de nem ment vissza hozzá, mindkét tenyerét a pultra helyezve hallgatta a sütő órájának kattogását. A nő halkan felkelt az ágyból, odaosont hozzá, s hátulról átölelte. A férfi finoman megfogta kezeit, a nő ujjaiba fűzte ujjait, s magához szorította. Nem mozdultak, hagyták, hogy meztelen bőrük kommunikáljon, halk sóhajtásuk, kapkodó lélegzetvételük. Nem tudták, hogyan sodorta őket egymás mellé az élet, azzal sem törődtek, mi lesz holnap, s mi holnapután, csak azt tudták, kimondatlanul is, hogy megérdemlik egymást, mert úgy illeszkedtek egymáshoz, mint két szelet zsíros kenyér. Az idő hazudósan ácsorgott, s úgy csinált, mintha egyetlen pillanat lenne az élet, ám a sütő órája szégyenlős berregéssel hasította ketté a mozdulatlanságot. Elkészült a meleg szendvics.