Melankólia
Írta: Nagy Andrea
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 267
Melankólia
Csak ők tartoznak hozzám, az őszök,
a tavaszok, kertek, utcanévtáblák,
most nagyon fáj, hogy a költők árvák.
Ürességemen szokásaim – őrök.
Enyém sosem volt, és nem is, soha már...
Alakulásom a fokozatos gyász,
mindig több veszteség, míg már nem is vársz.
Szép arcod láttán az öröm helye fáj.
Most már úttalan járásom vezérel,
céltalan, és én nem látom a végét.
Emlékezni "neki" madeleine-sütemény,
míg felidéz, értelmez, vagy csak képzel,
érzék-hullámokká vergődi létét.
És Te: selyem, len, bársony, és tér, íz, fény.
.
......xxx.....