Írta: Bertalan Tímea
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 247
Véletlenül kiöntöttem a fehér konyhakőre
azt a sok, régóta őrzött, alvadt fájdalmat.
Térdelek benne, próbálom feltörölni hideg kezeimmel,
addig maszatolom, míg műalkotás nem lesz belőle,
piszkozat egy új teremtéshez.
Amikor imádkozni tanultam, mindig azt mondták,
ha repülni akarok, repülni is fogok. Csak hinni kell.
Hát, én most repülni akarok. Valami más fehérségbe,
ami nem játszik őrült játékot a buta gondolataimmal.
Oda, ahol már nincs az a sok jöttment-szerelem,
ahol van időm meginni egy kávét,
ahol többet érek egy ócska tizedesvesszőnél…
Taníts hát, repülni. Nézz rám, és mosolyogjunk össze.
Engedd, hogy fáradt tekintetemet beléd támasszam.
Hadd, igyak napfényt tenyeredből.
Nevess megváltást lelkembe.