Megemlékezés Nyírfalvi Károlyról
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 529
Megemlékezés Nyírfalvi Károlyról
(1960.07.10.-2017.04.16.)
Jelentősebb barátságaim szinte kivétel nélkül egy nagy összecsapással indultak. Így volt ez Nyírfalvi Károllyal is. Először egy internetes irodalmi portálon futottunk egymásba. Ő kritikusként működött ott, én kezdő, szárnyait bontogató írócskaként, beküldtem néhány írásomat kritikára. Jól meg is kaptam! S ahogy az várható két szangvinikus-melankolikus-kolerikus embertől, mindjárt jött egy erős koccanás – ő megpróbált rávenni egy változtatásra, amit én viszont nem tudtam elfogadni azon a módon, ahogyan javasolta. Néhány hét múlva alkalmunk nyílt egy személyes találkozóra. Ez a találkozó életre szóló barátokká tett minket; a kezdeti ellenszenv átfordult. Egy szelíd lelkű, bár határozott és kissé kesernyés humorú, művelt, segítőkész férfit ismertem meg benne.
Amikor novellás kötetem kiadásának hírét meghallottam, azonnal Károlyhoz fordultam, hogy írjon recenciót a könyvemhez. Első szóra megetette, és lázas buzgalommal bábáskodott ugyanígy verseskötetem fölött is.
Felkarolt és vitt, ahová csak tudott; általa kerültem be 2014-ben a Magyar Írószövetség költészet napi megemlékezésére, ahol őt nagy tisztelet övezte, habár soha nem kötelezte el magát egyetlen szervezet mellett sem.
Később fotózni kezdett, és érdekes képei is egyedi világlátását tükrözték.
Ha időről időre elvesztettük egymást szem elől, mindig úgy és ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk, mintha csak egy nap telt volna el.
Hiányozni fog még sokáig. Álljon itt egy verse végezetül:
„Károlyi szonett” Orlanhoz
(részlet)
Sarkig tárom az ajtót, az ablakot, a szürke
fényben, a parton túlra nézek, látom magam
megyek az utcán, mint bárki, alig ismerek
magamra a párában így alkonyattájt…
Isten veled, drága barátom, Nyírfalvi Károly!