Megbocsátás
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 299
Megbocsátás
Egyik kezével megkapaszkodott a sötétbarna, faragott komód szélében, a másik, akár egy kiszáradt, letört faág, szinte élettelenül lógott a teste mellett. Bokájáig lecsúszott a nadrágja és az alsóneműje, égetően forrónak érezte lábai között a puha, nagy, szőrös kezet. Lábai remegtek, az ájulás határán szédelgett.
Domenic atya előtte térdelt, másik kezével felhúzott reverendája alatt matatott.
– Féld az Istent fiam, a megbocsátás az a legfontosabb, Istennek legjobban tetsző emberi cselekedet – hörögte elfúló hangon, miközben kidülledt, vörös szemeit a fiúra meresztette.
A fiú lopva felnézett a sekrestye falán szenvedő Krisztusra, aki mozdulatlan, halott szoborszemmel bámult vissza rá. Az oldalán egy furcsa, szabálytalan, zöld folt éktelenkedett.
– Hol a fenében kódorogtál ilyen sokáig? – üvöltött rá apja, s azzal a lendülettel le is kevert neki egy pofont. Ittas volt, vörösen, véresen villant fáradt tekintete. Érdekes, hogy az állandó részegségben is elfáradhat az ember, gondolta a fiú, s igyekezett apjától minél távolabb helyet foglalni a konyhaasztalnál.
– Ne bántsd már mindig, te állat! – horkant fel anyja dühösen. A babfőzelékkel teli, gőzölgő lábast az asztal közepére helyezte, majd kenyeret szelt. Éles, hosszú, vékony pengéjű, hegyes kés volt a kezében, jól megmarkolható erős nyéllel. A férjére nézett. Régen eltűnt már a szerelem. Csak szánalmat érzett.
– Domenic atyánál járt. Ott legalább nem tanul rosszat, meg legalább tanul valamit, mert tőled aztán semmi jót nem láthat.
A fiú imádta a babfőzeléket. És imádta anyját is. Soha nem beszélgettek, de nem is érezte szükségét. Úgy hitte, kimondatlanul is értik egymást. Már nyolcéves volt, nem olyan nagyon sokára felnőtt lesz, s apja soha többé nem fogja pofon vágni. Ebben biztos volt.
– Már nagy vagyok, majd egyedül – súgta kedvesen anyjának. Megvárta, amíg lefekszenek aludni.Még langyos volt a tűzhelyen lévő fazékban a fürdővíz. Beleállt a nagy, fehér, zománcos lavórba, és sokáig szappanozta magát.
– A megbocsátás, az a legfontosabb, Istennek legjobban tetsző emberi cselekedet – mormogta.
Aznap este nehezen jött álom a szemére.
2010