Írta: Fabók Endre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 491
Riadtan, puhán bebábozódtál egykor,
s én tokoddá lettem nyolc esztendeig.
Védtelek esőtől, széltőé,
de elzártam előled a Napot.
Vess le magadról engem,
élettelen palástodat!
Megérdemli e rettentő gúnya,
hogy porba hulljon alá.
Most repülj, míg szép vagy!
Most repülj, míg színed van!
Most repülj, míg tested szárnyalni kész,
szeretkezz a széllel, csendesen!
S ha szárnyaid majd áttépi egy vihar,
s színeid elszívja az erős fény,
hullj csak mellém a földre,
nem lesz bennem harag.