Márai Sándorról a Krúdy Körben
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 4 hónapja
Megtekintések száma: 261
Márai Sándorról a Krúdy Körben
Ki ne hallott volna Márai Sándorról, s a kérdés nem véletlen, hisz volt idő, mikor neve nem szerepelt az irodalomtörténetben. Ma már tudhatjuk, hogy 1900-ban Kassán, az örök városban született. Polgári nevelést kapott családjától, maga is ezt tartotta követendőnek. Egyik legjobb regénye: Egy polgár vallomásai. Márai világpolgár volt, élete több helyszínen zajlott, mégis mindenhol idegennek, emigránsnak érezte magát. 1989-ben San Diegóban, Kaliforniában vetett véget életének. Hogyne ismernénk a szállóigévé vált könyv és színdarab címet: A gyertyák csonkig égnek. Amikor 56-ról emlékezünk, szívünkhöz szól Mennyből az angyal c. verse, vagy a Halotti beszédből sugárzó határtalan hazaszeretet. És legolvasottabb könyvei közé tartozik a Füveskönyv, melyben életbeli bölcsességeket fogalmaz meg embertársainak. Nem lehet célom e rövid időben, hogy egész életútját, életművét, kifinomult szépirodalmi stílusát ismertessem. A megfelelő helyeken hozzá juthatunk mindehhez.
Gondolkoztam, mi az a vékony szelet, amit most kiragadok ezen alkalommal. Mivel a Krúdy Körben vagyok, Krúdy Gyulához kötődő személyes kapcsolatáról, Krúdyhoz köthető regényéről szólnék.
Hogyan vélekedik tehát Márai Krúdy Gyuláról?
„A legtisztább, a legnemesebb, a legelsők közül való író Krúdy Gyula. Nemcsak magyar viszonylatban”- írja újságcikkében 1933-ban. „Egyetlen hibát nem csinált.” Mesterének tartotta, élete legnagyobb kitüntetésének vélte azokat a ritka órákat, melyeket vele töltött. Ismeretesek Márai naplórészletek is Krúdyról. Varázs volt személye körül, észrevételezi.
Tersánszky Józsi Jenő visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Márai és Krúdy együtt is ülnek a budai kocsmaasztalnál, együtt poharaznak. Krúdy hallgatagon cigarettázik, Márai csak beszél-beszél, dicséri, Krúdy félrehajtott fejjel, félig lehunyt szemmel ül álom és ébrenlét határán. Márai kérdez:
- Ugye –ugye így gondolod ezt te is, Gyula bácsi?
Krúdy késik a válasszal, majd közli egy másik világból, hogy ő egész máson gondolkodik.
Nevezetesen azon, miért nincs négy decis pohár. Kedves anekdota kerekedett ki e szituációból.
Egy frakkja volt, két sötét ruhája, 15 inge és néhány Jókai regénye – fedi fel róla Márai. Sokat emlegeti még földszintes házát, gyertyafény mögötti lilatintás írását. Szinte láttatja velünk, hogy legszívesebben egyedül ül asztalánál, mindenfajta társaság zavarja. Közvetlen környezete tisztelte magányát, s mintha az életforma is hatott volna Máraira. Milyen szépen írja meg, hogy a nagy álmodozó álmaiban a képeknek nehéz, valóságos íze van, sonkacsülkök lógnak benne, ételek gőzölgő párája csap fel belőle. A víziók ködképében az igazi életet látta és ábrázolta. Krúdy halála után hangoznak el a szemet homályosító szavak: milyen megalázó és utálatos ez a világ Szindbád nélkül.
És ezek után visszahozza, hazatéríti Márai Szindbádot. 1940-ben jelenik tehát meg Szindbád hazamegy c. műve, mellyel Krúdynak állít emléket, hódolatát fejezi ki, az emlékekre emlékezik emigrációjában, és sokak szerint egyik legnagyobb műve. Csúcsteljesítmény, a Krúdy életéről és művészetéről valaha írt legérzékenyebb alkotás. Stílusát és gondolatvilágát pontosan ragadja meg, azt továbbértelmezi. Már 1933-ban, Krúdy halála másnapján előrevetíti: Krúdyról összeszedett mindent. Egyébként magának Krúdynak is megígérte.
Kinek írja?
„Krúdy Gyula emlékének, Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörösbajszú főpincérnek, az íróknak s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt. "
Központi alakja az öregedő Szindbád, és azok a ködlovagok, akik még láttak egy boldogabb Magyarországot. Az utolsó útjára induló Szindbád utolsó, gyönyörű májusi reggelén számba veszi, hogy a kedves kornak vége. Ezen a reggelen elindul Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kell szereznie. Nem történik semmi, csak ízeiben, szagában és színeiben feléled a régi, mesés világ. Ellátogatunk egy gőzfürdőbe, borozgatunk ez étteremben, főtt tányérhús fölött emlékezünk valami szépre. Egy erkölcsi értékeken nyugvó világrend eltűnése sejlik itt fel, nosztalgikus-fájdalmas stílusban. Tudatja velünk, Szindbád is tudja jól, talán Krúdy és Márai is, hogy amikor az élet mögöttünk van, és semmi nem fáj már, tényleg jobb hazamenni.
Szindbád hazamegy.
Következzen egy részlet a regényből:
„Ebédelt, s emlékezett közben, mert eszébe jutott egy halászlé, melyet a szegedi híd tövében mértek az egyik halászkocsmában, s nem volt benne szálka, sem burgonya - a sűrű vörös lében csodálatos jóízűvé főtt össze hagyma, apróhal, paprika, tiszavíz s a nagy darab harcsa – mintha évszázadok bölcsessége, fortélya kellett volna hozzá, hogy ezt a szűkszavú ízességet étellé sűrítse egy emberfajta, aki méltósággal és erős ösztönnel táplálkozik, mert tudja, hogy a magyarnak erőre van szüksége a világban. Erre a halászlére emlékezett a hajós, s a vörös lé emléke múlhatatlanul felidézte egy kapros-brinzás galuska látképét, melyet a kecskeméti szőlőben, a híres „Szikrá"-ban szaggattak izmos karú, olajbarna arcú menyecskék a „hírős város" vendégei részére, s az ételen érzett, hogy akik dagasztották, elébb tetőtől talpig megtisztálkodtak s megmosták még a lábukat is. Eszébe jutott, hogy Kassán evett egyszer egyfajta sódart a Malom utcai Freudenfeld üzletén, s ez a sódar, melyet – a hajós ízlésének megfelelően – a spitznek nevezett részről egy darabban vágott le a híres hentes, perdöntően bizonyította, hogy a magyar: egyéniség, s a prágai hentesek minden féltékeny ármánya dacára, nyomába sem jöhet a külföldi sonka a magyarnak.”
Végül pedig néhány idézet, érdekesség Márairól.
„Kávéház nélkül nincs irodalom”- mondta. (Egyébként a New York Kávéházban is találkozott Krúdyval, abban az időben az alkotók még tollat is kaptak ott.) Fenti idézet a New York Kávéház Művész Páholyának jelmondata lett.
Tanárként is tudom, hogy az egyik történelmi időszakban nem is volt része a tananyagnak, később érettségi tétel lett. Régóta reneszánszát éli, hatalmas szépirodalmi és publicisztikai életművet hagyott maga után. Márai ezt is leszögezi. Minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya. Nagyon tetszik. (Mintha Arkhimédész törvénye csengene valahonnan.)
Magyarság tudatáról. „Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!” Világosan látta, hogy az emberi személyiség szabadságát nem csak a kommunizmus veszélyezteti, hanem a nyugati civilizáció technikai típusszabványai és globalizációs életformái egyaránt. A tömegnek erkölcse pedig nem ismeri a felelősséget.
„Az emberek semmire sem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.” Mindvégig magányos óriásként élt. Másik szellemi mesterének Goethét választotta.
Franciaországban különösen idegen volt, tudatja az olvasóval a Párizsi vasárnapok c. könyvében. Párizsba nem akkor érkezik meg az ember, mikor leszáll az állomáson, írja, de ő sosem tudott megérkezni oda. Igazából sehova.
Gyakran látták sétálni Budapesten, Tolnay Klárival. A színésznő sosem merte keresztnevén szólítani. Büszke, távolságtartó, magányos polgár volt Márai, nagy érzékenységgel.
Elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki Sanyizza. Lehetetlen. Ő Márai úr volt, gentleman, úriember. Gyakran sétált még magányosan a kutyájával, nem igazán barátkozott.
Élete végén, 86 évesen pisztolyt vásárolt, sőt lövész tanfolyamra is beiratkozott. Utolsó bejegyzései között szerepel: „Megéltem a legtöbbet és legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.
Más és jobb nem is történhetett velem.”
Köszönöm a meghallgatást.
elhangzott a Krúdy Körben