Manyóka néni

Írta: Egervári József


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 129



Manyóka néni

Olvasom az újságban: változtasd meg az életedet harminc nap alatt. Egy hónap alatt. Egy hét alatt. Ne légy magad alatt!
Nem vagyok. Magam felett vagyok, a létra tetején, átfestem az eget, teljesen kékre! Manyóka néni szerint, aki a fogadott anyám, belőlem még akármi is lehet. – Hasonlít a képed egy szakadt légycsapóra, de majd kikupálódsz – veregeti meg a hátamat olyan erővel, hogy a fél tüdőmnél helyreállító műtétre tartanék igényt, pedig Manyóka néni közelebb van a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, megjárta az auschwitzi lágert, harminchét kilóra fogyva, kopaszon jött haza Pestre. A lakását már elfoglalta egy kommunista család, a családfőt Vikáreknek hívták, Horthy rendőrségének volt a besúgója, aztán Rákosi titkosszolgáinak. Változik a világ, változnak benne az emberek, erős a túlélési ösztön, de az ember nem foghat mindent az ösztönökre, húzza össze szemöldökét Manyóka néni, és felnevet, hangosan, szemérmetlenül, ahogyan csak ő tud.
– Jól van, gyerek, lesz még belőled valaki, csak azt a fene nagy önérzetedet néha tartsd pórázon, nem lehet minden gazembernek azonnal elharapni a torkát.
Na, ezt ő mondja, aki valamelyik nap két kigyúrt, kopasz szkinhed kezéből szedett ki egy cigánykölyköt.
– De ez egy büdös cigány! – hördült fel az egyik vadtulok.
– Én meg zsidó ribanc vagyok? – kérdezett vissza fenyegetőn az öregasszony.
– Nem úgy néz ki – vonta meg vállát a hústorony.
– Pedig zsidó vagyok, te Isten barma! Engem is megversz? Mert annyi eszed van, mint egy törött fülű teáscsészének.
– Ne sértegessen – lépett közelebb a másik.
– Nem tudlak megsérteni téged, két agysejted van csak, az egyik azért, hogy ne hugyozd magad össze, a másik pedig azért, hogy hazatalálj, és szerencsétlen anyád a bamba képed elé tudja tenni az ételt.
– Ne anyázzon, mert megbánja!
– Én ugyan nem, csak sajnálom drága anyádat, aki sötétben hozott téged a világra, és azóta se tudtál a fényre keveredni.
Szóval, Manyóka néni ilyen öregasszony, senkitől sem fél, azt mondja, ő már hetven évvel ezelőtt meghalhatott volna, mitől félne? Minek félne? Aki fél, annak a lelkét szétrágja az örökös aggódás.
Én viszont aggódom, mert már nagyon öreg, mi lesz, ha holnap megyek hozzá, ott találom foteljében, hunyott szemmel, mozdulatlan, és már nem lélegzik, nem dobban a szíve? Az ember nem akar senkit sem elveszíteni, kiváltképp azt nem, akit szeret, ám a sors jót szórakozik, a karma törvénye kegyetlen, mi pedig mindig döntésképtelenek vagyunk, belénk ivódik a tehetetlenség.
Manyóka néni másnap teával vár; tudja, hogy utálom a teát, pedig sokszor igyekeztem magamévá tenni az élményt; változtasd meg az életedet, a tea egészséges, az élet egészséges; Manyóka néni kinevet, küzdj csak, fiam, küzdj, a világ nem fog megváltozni, csak ha meg akarjuk változtatni, ha nem csak a seggünkön ülünk moccanatlan, hanem mindenki megteszi, amit tenni kell neki. Ettől nem lettem okosabb, értelmesen bólogatok; túl sok az eszement, túl sok a rohadék, túl sok a belefáradt ember, ellenkezem, de Manyóka néni csak nevet. Amikor hazatértem a háború után, sokáig el sem hittem, hogy élek, de az embernek muszáj tenni a dolgát, fiam, senki sem teszi meg helyette. Ma már mindenre fény derül; aki átmegy az utca másik oldalára, mert te kék vagy, vörös, zöld, akkor ő csak fekete lehet, sötét és gyáva a lelke, a szelleme, ám ma már az internet mindent megőriz, nem lehet letagadni, hogy ki volt eszement, rohadék, vagy csak belefáradtan gyáva. Én már öreg vagyok, semmire sem jó, de a fiatalok még megfoghatják a gyeplőt, irányba terelhetik az ész nélkül száguldó szekeret, csak ők, más senki.
Elhallgat, elgondolkodva bámul ki az ablakon.
– Holnap hozzál nekem négy helyben sütött kiflit, még forrót. Annyira szeretem forró, cukros tejjel.
Néz rám. Mosolyog. Aztán megfogja a kezemet.
– Amikor kiléptem a tábor kapuján, éreztem a szabadság illatát. Semmihez sem hasonlítható, elpusztíthatatlanul gyönyörű. Senki sem veheti el. Senki. Hidd el nekem. Megölhetnek, de a szabadság gyönyörű perszónaként mindig visszatér. Mindig. És senki sem védi meg helyettünk. Aki háborúzik, aki gyűlölködik, aki hazudozik, az előbb-utóbb elbukik. Mert az emberek békességben, nyugalomban, emberi méltóságukat őrizve akarnak élni. Ez mindig így volt, és ezután is így lesz. A szabadságot időlegesen el lehet üldözni, de mindig visszatér, büszkébben, gyönyörűbben, állhatatosabban, mint előtte, mi pedig szégyenkezve hajtjuk le fejünket, hogy hagytuk elüldözni kutyák, disznók és birkák által.