magányzárka
Írta: Pethes Mária
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 255
magányzárka
csattog az ég kalózlobogója. oltalmazom
a feledés ármánya elől messiás-arcod.
te titokcsillag, lábamat felsebző, a semmi
ingoványába vezető út! virrasztásom átjárható
árkádokat épít léted székesegyházába.
ajkam szomjúság aszalja. fölverem a kert
döbbent némaságát. hangom szétgurul a szédület
udvarán. lámpásod olaja voltam, koromja lettem.
magányzárkám ablakán tekinteted páráll.
az örökké képmása, a szerelem hőmérséklete
vagy. az egyszersmindenkorra véglegességében
vádolom a házad tetején kuporgó szelet:
utolsó sóhajodból vett lélegzetet.