Magamról
Írta: Millei Lajos
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 213
Magamról
Nekem ne mondja meg senki, hogy mikor mosolyogjak,
ne súgják fülembe értelmét a szónak,
ne mutassanak utat, amin el kell majd indulni,
parancsszóra nem tudok máshoz idomulni.
Én nem kérek mankót, míg magam tudok járni,
nem kell énhelyettem a hét próbát kiállni,
én magam rontom el önmagam életét,
ne segítsen ebben egy bölcsebb nemzedék.
Én vagyok az erdő eltiport virága,
vagy leszek – ha akarom – a legmagasabb fája,
völgyben a kis patak, mely csendes csobogással
vág ketté egy hegyet, szívós kitartással.
Vagy Atlasz makacs öccse, ki maga visz a hátán
egy lelkekkel telt bolygót a képzelet határán.
Én vagyok a harag, vagy a megbocsátás,
magam ellensége, míg másoknak áldás,
én vagyok a hegycsúcs, kit szelek ostromolnak,
szívem fagyos burka, fekhelye a hónak.
Ne sajnáljon senki, és ne is éltessen,
lekezelő gőggel senki se szeresen.
Emberré érek én ez embertelen létben,
és rideg magányommal társulok az égben.
ne súgják fülembe értelmét a szónak,
ne mutassanak utat, amin el kell majd indulni,
parancsszóra nem tudok máshoz idomulni.
Én nem kérek mankót, míg magam tudok járni,
nem kell énhelyettem a hét próbát kiállni,
én magam rontom el önmagam életét,
ne segítsen ebben egy bölcsebb nemzedék.
Én vagyok az erdő eltiport virága,
vagy leszek – ha akarom – a legmagasabb fája,
völgyben a kis patak, mely csendes csobogással
vág ketté egy hegyet, szívós kitartással.
Vagy Atlasz makacs öccse, ki maga visz a hátán
egy lelkekkel telt bolygót a képzelet határán.
Én vagyok a harag, vagy a megbocsátás,
magam ellensége, míg másoknak áldás,
én vagyok a hegycsúcs, kit szelek ostromolnak,
szívem fagyos burka, fekhelye a hónak.
Ne sajnáljon senki, és ne is éltessen,
lekezelő gőggel senki se szeresen.
Emberré érek én ez embertelen létben,
és rideg magányommal társulok az égben.