Madarász Csenge - Egy cseppnyi élet
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 487
Madarász Csenge: Egy cseppnyi élet
Mindenki másként tekint az életre. Van, aki azt mondja, kaland. Mások úgy vélekednek róla, ajándék, tele tengernyi lehetőséggel. Megint mások azt gondolják, teher. Valójában egyiküknek sincs igaza, mert olyan, akár egy ezer színben játszó szivárvány; sokszínű. Van benne jó is, rossz is. A legszebb szó rá talán a keserédes. De hogy melyik íz dominál, az csak rajtunk múlik. Vannak, akik elpazaroljàk az időt fölösleges dolgokra, aztán sírnak utána. De vajon mit szólnának hozzá, ha az életük csupán egyetlen napból állna, és ennek tudatában is lennének? Vajon másképp csinálnànak bármit is? El tudnàk dönteni, hogy mi a legfontosabb ilyen kis idő alatt? Egy nap rendkívül kevés, de mégis rengeteg sorsfordító pillanat belefér. A kèrèszek élete is egyetlen napból áll, aztán meghalnak. Talán ha végigkövetnènk az életüket, jobb belátásra térnènk, és àtèrtèkelnènk néhány dolgot. Milyen lehet úgy élni, mint ők?
A nőstény lerakta a petèt a többivel együtt, amely lesüllyedt, és a víz hátán eljutott a folyó fenekére, ahol az agyagos meder lett apró, kis ágya. Vele együtt három másik nemzedék élt, de őt ez nem zavarta. Három évig így élt, a víz alatt, az agyagos partoldalban. Ezidő alatt algák, és más finomságok voltak a reggelijei, az ebèdei, és a vacsorái. Gondtalan volt, csak a víz àramlàsàval törődött, és a széllel, mely minden nyári este táncra hívta. De ő mindig azt mondta neki, hogy még nem jött el az idő. Addig csak álmaiban látogatta meg, repült és kergetőzött vele, majd elbújt előle a szürkéskék habok takaràsàba. Türelmesen várt a pillanatra, és szorgalmasan gyűjtögette az emlékeit, nem tudvàn, hogy úgyis el fogja veszíteni őket. Sokmindent nem tudott még - és ez így volt jól.
Egy nap, mikor már elég nagy volt ahhoz, hogy repüljön, érezte, hogy nehezebb mozog a szárnya a kelleténél. Valami átalakult benne, és megváltozott kívül - belül. A partra repült, ahol már vártàk a ringatózò fűszàlak, felè fordult a Nap ragyogó arca, és hallotta, ahogy felsòhajt alatta álmában a szunnyadó föld. Tudta, hogy eljött az idő. Úgy érezte, mintha elkezdene megnyúlni a teste, és küzdött, hogy ki tudjon bújni a bőréből. Mikor végzett, lassan eltávolodott levedlett bőrètől, aztán várt egy kicsit, amíg új, hártyás, gyengéden recèzett világosbarna szárnyai kibomlottak, és mint egy előkelő úrfi, büszkén tovaszàllt. Most már tudta, hogy mi vár rá, csak pár óra, és vége mindennek. De nem kesergett, nem sajnálkozott, mert azt is tudta, hogy ezeket az órákat azzal töltheti, amit szeret, és végre találkozhat a széllel is. Egy lágy, selymes dallamot görgetett elé két színtelen kéz, és tudta, hogy régi jó barátja, a szél az. Itt az idő, gondolta boldogan, és ràfeküdt a szél hosszú, vastag szàrnyaira. Jövök, üzente. És üzenete visszatükröződött a napfénytől lángoló Tiszában, az iszapban, mely egykor az otthona volt, a tintával megfestett ègben, amelyen mindig figyelte a csillagokat, a szél áttetsző, sudár alakjában, és a nőstény kérészek apró, fekete szemében. Közvetlenül a vízfelszín felett repült, hogy jobban lásson, és mikor megpillantotta a "nagy Őt", köré gyűlt, sok más társával együtt. Mozgása egybeolvadt a többiekkel, egy nagy, színes, zizegő szőnyeget alkotva, amelyhez aki közelebb hajolt, egy épp most nyíló virág alakját vélte benne felfedezni. A kérész szájában édes ízt érzett, fülébe halkan dùdolta utolsó dalàt a szél. Szeme előtt páràs képek lebegtek, és vágyai beolvadtak az éj csendjèbe. Kitört az alakzatbòl, föl a levegőbe, megperdült, és szaltòt vetett a Nap utolsó sugaraiban, beszìvta a meleg, de friss levegőt, és hagyta, hogy testet elrabolja valami földöntúli erő, amelynek nem parancsolhatott; a végtelen szabadság megrèszegìtette.
Elvégezte a feladatát, egy kicsit megpihent, aztán a folyó felett repülve befejezte a táncát. Mégegyszer ràhasalt a szélre, ismét megfürdött a Napban, újra beszìvta a parti illatokat, és hagyta, hogy az öröm átölelje őt.
A levegő nem volt elmùlàstòl terhes, mert a kérész semmi ilyesmire nem gondolt - pedig tudta, hogy el fog jönni a vég. Csak kièlvezte élete utolsó cseppjeit, és mikor az utolsó órácska is letelt, elegànsan alàhullott a folyóba, hogy társaival együtt őt is elragadhassa a szárnyas halál.