Ma
Írta: Arany-Tóth Katalin
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 372
MA
Kihűlt szavak mellé kuporodom,
mint egy járdaszegélyen megakadt levél.
Panaszkodni – azt mondják – nincs okom.
Kit cél és vágy is hajt, így, vagy úgy, de megél.
Napsugaras nyár köszön az utcán.
A reggeli csend olyan, mint egy jó barát.
Kóbor macskák jönnek léptem után,
akár az ember, ki már nem lel új hazát.
Némán zuhognak belül a könnyek,
s belém kövülnek, mint egy kérges délután.
Tüdőmben fáradt sóhajok ülnek,
pillantásom elpihen a fák derekán.
Csak állok. Nézem a büszke semmit,
hogyan képes lépésre bírni lábamat,
s míg egyik a másik után botlik,
egy törmelék nagyot roppan talpam alatt.
Saroknyi zúzott fal – akár a könny,
mit kővé dermeszt e magasztos, gennyes lét.
Börtön szagú bűnt terít a közöny,
s rám hunyorítva szítja a pokol tüzét.