Lompos
Írta: Zentai Eta
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 388
Lompos
felnőtt mese
Nesztelenül és gyorsan futott, a dühös erdész utána eresztett egy golyót. Ha képes lett volna rá, megvonja a vállát, minek ez az erőfitogtatás úgysem lát a sötétben. Valószínű, hogy a kétlábú is erre a következtetésre jutott, mert visszament a házba, és bebújt asszonya mellé az ágyba.
Futott tovább, fogai között lengedezett a végleg elcsendesedett kövér tyúk. Éhes volt, de tudta még nem ehet, majd otthon Fürgével. A rókalyuk ismerős szagokkal, a kölykök testének meleg páráival és korgó gyomrú párja szemrehányásaival fogadta.
– Mi tartott ennyi ideig, megint az erdész kutyájának csaptad a szelet? – morrantotta oda két falat között.
– Témánál vagyunk – sóhajtott Lompos, de rossz volt a lelkiismerete. Megjelent előtte Manci, a tüzes szuka, úgy, ahogy először látta. Az emlék édes volt és eleven. Egyik éjjel hason csúszva igyekezett megközelíteni a tyúkketrecet, vigyázva nehogy felébressze az erdész öreg, harcias kutyáját. Fényes, holdas éjszaka volt, annyira reménytelennek tűnt az akció a tapasztalt házőrzővel szemben, hogy majdnem feladta. Ekkor látta meg a holdfényben fürdő fehér kutyát. Ült a távoli, lapos képű égitest felé fordulva és lányosan vékony hangon vonyította világgá magányosságát. Lompos reménykedni kezdett, új kutya van a háznál, fiatal, tapasztalatlan szuka. Felegyenesedett, megmutatta fénylő, vörhenyes bundáját, hízelgő hangokat hallatott és elárasztotta férfias illatával. A másik zsigereiben érezte a veszélyt, de a vörös udvarló nem támadott, hemperegni kezdett a füvön, játszani hívta. Az ártatlannak induló játékból tartós, szenvedélyes viszony lett. Mancit izgatta a titokzatosság, a tapasztalat, a másság, az erdő nyers illata. Az ereje teljében lévő Lompos Fürge vemhessége miatt sok elutasításban részesült, ezért felmentést adott magának, meg azért is, mert a játszadozás után Manci csendben asszisztált a tyúklopáshoz. Kaland volt ez mindkettőjüknek. Az már Lompost nem érdekelte, hogyan számol el gazdájának elcsábított kedvese a fogyatkozó baromfiállománnyal.
Fürge egyre ingerültebben szaglászta párját. Az árulkodó illatokat, a selymes, fehér szőrszálakat, és az egyre hosszabbra nyúló kimaradásokat már nehéz volt megmagyarázni. Fürgének bár voltak sejtései, de a gyakran feltálalt tyúkvacsorák mégis óvatosságra, meggondolásra intették. Féltékenysége megmaradt a gyanúsítások szintjén.
Az erdész, látva a fogyatkozó szárnyasokat, egy testes, agresszív, németjuhászt hozott a házhoz.
A rosszul informált Lompos a következő alkalommal, tépett bundával és tyúk nélkül mentette csupasz életét. Egy ideig még járkált a tanya körül, de mikor a szintén anyai örömök elé néző Manci is elutasító lett, a falu felé vette az irányt. Közben a kis rókák szépen cseperedtek, Fürge játékos kedve is visszatért, a családi béke helyreállt.
Mikor Manci kölyke megszületett, az erdész elhűlve látta, hogy ártatlan külsejű szukája egy rókával szűrte össze a levet. Nem volt nehéz összerakni a megdézsmált baromfiállományt a szokatlan félrelépéssel. Az erdész a megtévedt Mancinak, és a rókutyának ajtót mutatott.
A lányanyák sorsa még az állatvilágban is kutya nehéz. Manci a kapun kívül szembesült azzal a dilemmával, hogy merre induljon? Anyai ösztöne azt súgta, keresse meg kölyke apját. A dolog nem volt egyszerű, mert az erdőt eddig csak az erdész társaságában látogatta, aki puskájával élet és halál ura volt. Ennek a hatalomnak árnyékában biztonságos helynek tűnt, de most egyedül, elveszettnek érezte magát, az erdőt pedig ellenségesnek. Kicsinyét elrejtette a sűrűben, és ennivaló után nézett, ami elég reménytelen vállalkozás volt annak, akit eddig naponta tele tányérral kényeztettek.
Nem bízott a véletlenben, ezért az erdészház és a falu felé vezető utakat sűrűn megjelölte víz-mailjével, remélve, hogy Lompos veszi az üzeneteket. A találkozás megrendítő volt a róka számára. A hajdani kedves lesoványodva, csapzottan, alig hasonlított régi önmagára. A kettejük románcából mixelt rókaformájú, fehér szőrű apróság meglepte ugyan, de apai ösztönét azonnal felébresztette. Lompos valójában rendes pasi volt, csak a vére hajtotta. Egy elhagyott rókalyukban szállásolta el őket, ami még Manci kutyaházának komfortját is nélkülözte. Lomposnak ettől a perctől kezdve két családja volt, de megállása, nyugalma semmi. Naponta kétszer kellett beszerző útra indulnia, a gyakoriság miatt egyre távolabbi falvakba. Hiába a jó ellátás, Fürge és Manci mégis elégedetlen volt, számon kérték a hiányzó órákat. Mire a kölyök felnőtt és önálló lett, a hajdan erőteljes Lomposból, aki egyetlen kínálkozó alkalmat sem hagyott ki, ha játszadozásról volt szó, hűséges, kicsit leharcolt családapa lett.
Manci levedlette naivitását, ami azt jelentette, hogy rókával többet soha. Elhagyta az erdőt, és letáborozott az erdészház előtt, bízva a megbocsájtásban.