Lépésváltás A Hetedikben

Írta: Fábián József


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 354



Tisztelt olvasóink!

Lapunk első számának megjelenése óta - az első szám indulása körüli szervezési bonyodalmak következtében - "történetileg úgy alakult", hogy az A Hetedik minden hónap utolsó napjaiban jelent meg. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy - az egyéb, nyomtatott és elektronikus folyóiratok többségének megjelenési rendjéhez igazodva áttérünk a hó eleji megjelenésre. Az "igazodáson" túlmenően erre az az okunk is megvan, hogy mivel szeretnénk hírt adni lapunk profiljához tartozó, várható eseményekről, és terveink között szerepel kulturális eseményekről szóló utólagos beszámolók nyújtása is, egy-egy hónap eseménynaptárának előrejelzése, illetve az előző hónap eseményeinek utólagos - ha mégoly vázlatos - áttekintése is a következő hónap elején ésszerű.

Ehhez a ritmusváltáshoz az augusztus hónapot használtuk fel, arra számítván, hogy a nyári szabadságolások és a nyár egyéb elfoglaltságai mellett olvasóinknak talán nem okoz olyan nagy kiesést, ha az augusztus végére várt számunk kimarad, és helyette szeptember elején jelenik meg a következő, immáron nyolcadik számunk, a kimaradó hónap kárpótlásaként nagyobb terjedelemben, több írással, mint az előzőek.

Lapunk tehát a továbbiakban a hónapok első napjaiban fog megjelenni.