Lehullok a falevéllel

Írta: Kasza Béla


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 271



Lehullok a falevéllel

Bár még hull rám a napsugár
s fejem tiszta, holott kemény,
elveszek ez új világban.
Felfal a sors, volt-nincs remény.

Átölellek nagy ég alatt,
szívemig ér szép mosolyod;
csókod enyém, ámde mégis
leépülök, elpusztulok.

Sosem leszek, aki voltam,
szertefoszlott legtöbb álmom;
lehullok száz falevéllel,
őszi jajszó reszket számon.

Megfagyok az örök lázban,
félelmeim felzabálnak;
Isten megnéz, lágyan legyint,
vézna őrlángok a vágyak.

Nem alszom már ezer éve,
mindig álmos, gyenge vagyok.
Messzi útra elragadnak
bolygók, holdak és csillagok.