Lehullok a falevéllel
Írta: Kasza Béla
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 452
Lehullok a falevéllel
Bár még hull rám a napsugár
s fejem tiszta, holott kemény,
elveszek ez új világban.
Felfal a sors, volt-nincs remény.
Átölellek nagy ég alatt,
szívemig ér szép mosolyod;
csókod enyém, ámde mégis
leépülök, elpusztulok.
Sosem leszek, aki voltam,
szertefoszlott legtöbb álmom;
lehullok száz falevéllel,
őszi jajszó reszket számon.
Megfagyok az örök lázban,
félelmeim felzabálnak;
Isten megnéz, lágyan legyint,
vézna őrlángok a vágyak.
Nem alszom már ezer éve,
mindig álmos, gyenge vagyok.
Messzi útra elragadnak
bolygók, holdak és csillagok.