Legyek ragadós papíron
Írta: Bertalan Tímea
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 249
Legyek a ragadós papíron
Látom rászáradni az éjszakát arcára.
Kifolyt szemeiből, visszatartani
nem tudta volna semmilyen isten.
Lefőzi a kávét, és arra gondol,
lenne ő is zacc, végezné a szemétben,
mert számát sem tudja, hányszor
forrt fel lelke ugyanabban az elmúlásban.
Különleges nap van. Már két éve annak,
hogy szakadni kezdett szíve, és szakad
azóta is minden nap lángoltatva
kezed nyomát a lelkén. Virágot vesz,
neked, hogy aztán csendben nézni
tudja, hogyan szárad el. Ő így ünnepel.
Te mindig csak tervezed a találkozót,
elindulsz felé, aztán gyáván visszafordulsz,
mondván, hogy ez a nő maga a sátán.
Máskor meg imádkozni kezdesz hozzá.
Ő meg csak ül némán. Oda nem illő
képe olyan, mint egy gyerekszájból
kigurult káromkodás, egy kopott
vöröses hajszál a fekete kabátodon,
posztmodern Mona Lisa, amely
legalább olyan esetlen, mi az eredeti.
Emlékezteti magát a feledésre, de
mégis téged keres az utolsó kortyban
a pohár alján, a parkban a csikkek
között, az utcalámpák pislákoló
fényénél, a használatlan idegvégződések
között, a vécébe öklendezett
rózsaszín hányásban, az elengedésben.
Aztán imádkozni kezd, hogy ha
már téged igen, az életet legalább
ne nyelje félre. Küldjön Isten egy madarat,
ami felkapja a szárítókötélre dobott
szerelmeteket, és kirepül vele
örökre a világ körvonalából.
Könyörögni kezd a kereszthalálért,
egy őrületes performanszért,
hogy te is lásd, miként csúszik le
a székről a hideg, fehér csempére,
s mikor újra csorogni kezdesz szeméből,
gyorsan keresztet vet: dicsőség
az atyának, aki megalkotta szép testedet,
a fiúnak, aki elvett tőle téged,
és a szentléleknek, aki gondoskodik
róla, hogy csak egy kegyetlenül odaszúrt,
régi dogma maradjon köztetek,
miképpen kezdetben, most
és mindörökké. Ámen.
Remegő kézzel önt whiskyt kávéjába.
Így látják őt a legyek a ragadós papíron.
*