Lányregény
Írta: Nagy Idu
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 227
Lányregény
Már ezekért a percekért megéri,
szerelmünk lehet épp csak féltenyérnyi,
pont Te vagy aki egy szóval eléri
-de néha elég egyetlen grimasz,
mi váratlan, meglepő, pimasz-,
hogy kirobban belőlem a nevetés,
madzagon (ami persze mézes)
húzódik vele a feledés,
annak a tudása, hogy minden véges,
és olyan, hogy "örök szerelem" nincsen...
kezed motoz az autókilincsen,
úgy simogatod tétován mintha
forró bőrömre rajzolt minta
lenne, mit ujjad újra és újra
megunhatatlan megrajzolna,
ha nem kéne indulnod ismét vissza.
Most minden percért megéri mégis,
elhittél engem és elhiszlek én is.
Az a tenyér-minden részlet fontos-
egy óriásé, aki pont most
engem, mint Barbie-t, téged, mint Kent,
játékosan az égbe emelt.
Megadón váltunk búcsúcsókot,
Óriásunk talál majd újabb módot,
két tenyerén két külön világot
mint csokorba nemes és vadvirágot
időről időre összeköthet,
szerelmünk szerinte bájos ötlet.