Lakoma
Írta: Vékás Sándor
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 296
Lakoma
Mintha egy kemény anyagú, lassú pók
mászna végig a falban, úgy hull a vakolat.
Téglát feszít, kőport zabál, meszet fosztogat.
Talán lakomázni jött ő is,
mint hívatlan emberek százszor százai,
akik most kis tálcájukkal leülnek vendéget játszani.
Jöttek ők a sült galambot tányérjukra tenni,
de itt nincs mit enni... de itt nincs mit enni.
Itt már a pók se megy tovább,
omló falakon kívül itt,
senki semmire nem iszik áldomást.
Habár az asztalt még nemrég ette itt a szú,
ám a széket elrabolta az utolsó háború,
a csillár meg a padláson van valahol fenn,
a padlódeszka a csend súlya alatt is reccsen.
A ház tehát komor, holt, és sötét,
akár az ország, amelyik nem találja nemzetét.
Pedig lakomára jöttünk, jöttetek!
Jobbról és balról döngő léptetek
fogjuk hát iramba:
a húshoz szokott kanál, legyen most malteros,
sok estére reggel, rengeteg reggelre este lesz,
de a pók ezer évét vissza kell vakoljuk
olyan anyagból, ami nem enyész,
s gyönyörű mintáján nem harap virágot a feledés.
Aztán megtarthatjuk a lakomát is végül,
koccintani ott majd borral fogunk,
végignézünk majd büszkén a házon
Magyarország, ez az otthonunk.