Kórházi nyavalygások
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 201
Kórházi nyavalygások,
avagy tört a tükörben
A fehér köpenytől nem félsz,
a kék az semleges, a zöldtől viszolyogsz.
A tűtől nem félsz, a borotvától igen.
A sztetoszkóp hidege hidegen hagy,
de a vérnyomásmérést ösztönösen szereted.
A betegeket ki nem állhatod
(te magad sem vagy kivétel).
A szagoktól irtózol. A jövés-menés zavar.
Sorstársaid füstízű beszédétől csak
a zacskóik zörgése bántja jobban a füled.
A nővérek kedvessége jól esik,
de másra gondolsz.
A doktorok hideg modorát
udvariasan elviseled.
Nincs sok gond veled.
Automatikusan tudod a dolgod.
Semmit se kell tenned, csak légy jó.
Erre kárhoztattál. Ezt szereted.
Szeretsz jó lenni.
Olyankor befelé mosolyogsz
és borostád alatt arcizmod se rándul.
Eszedbe jut, hogy a borosta alatt
sima az arcod, mintha nem is te lennél.
Félsz a pillanattól. Halogatod.
Félsz a tükörtől. Kerülöd.
Félsz, hogy egyszer bele kell nézned
és attól is, aki majd visszanéz rád
megtörten, háromnegyedes pózban,
szégyenkezve,
hogy tört lett az egészek világában.
Ezen még dolgoznod kell,
de amíg barátkozol a gondolattal,
amíg telnek az óráknak tűnő percek,
a napoknak tűnő órák,
minden oly jelentéktelenné válik.
A félelem is.
A tükör is,
és a világ a tükör mindkét oldalán.
Holnap talán megborotválkozol.