Könyvkalandok

Könyvkalandok – Beszélgetésem Tóth András színművésszel

Mindig is hittem, hogy túl sok az olyan történet, amit sohasem ismerünk meg, mert nincs, aki elmondja. Ez a sorozat azért folytatódik, mert észleltem az igényt rá ismert(ebb) olvasóim részéről, és interjú-alanyokból sincs hiány, szerencsémre. Tóth András, a…? Színház színművésze már mindkét oldalról megtapasztalta az előadóművészet és az irodalom világát: rendezőként és a színpadon színészként közreműködve.
Irodalomról, gyermekkori olvasmány-élményekről beszélgettünk és arról, hogy vajon a könyvpiaci fogyasztásunk milyen módon befolyásolja a személyiségünket? Fel kell-e ülni a „bezzegazénidőmben” kezdetű korholásoknak, kommentháborúknak, általánosításoknak?
Ezenkívül még sok érdekes gondolat került terítékre. Fogadjátok szeretettel!

1.) Mesélj, kérlek, egy kicsit magadról, Gyerekként milyen könyvek voltak rád a legnagyobb hatással?

Az első nagyobb regény, amint megtanultam olvasni, gyerekkoromban a Gyűrűk Ura volt, elég vaskos könyv. Óvodásként már ismertem az előzménytörténetét, A Babót. (The Hobbit, Magyarországon A hobbit címmel is kiadták már – az interjúztató). A szüleim mesélték nekem, és azon keresztül tanultam meg tulajdonképpen olvasni, mert nem bírtam kivárni, hogy felolvassák esténként. Ez azért nem egy olyan mese, amit ültő helyünkben fel lehet olvasni. Ötéves lehettem. Érdekesség, hogy a keresztlányom szintén rajong A hobbitért, és szintén ötéves. Ezen kezdte el a betűket megtanulni!
Másodikosként elolvastam a Gyűrűk Urát, körülbelül egy évembe került először, kilencévesen másodszor már gyorsabban ment.

2.) Hogyan hatott ez a későbbi olvasási szokásaidra?

Miután a környezetemben élő felnőttek azt látták, hogy egy ilyen kicsi gyerek kiolvasott egy kb. ezeroldalas könyvet, onnantól kezdve jóformán mást sem kaptam ajándékba, mint könyveket és abból is a vastagabb fajtát, azt nem nagyon nézték, érdekel-e az adott téma. Pedig ugyanúgy vágytam volna LEGO-ra vagy más játékokra, mint a többi korombeli kisfiú. Szerettem olvasni, de nem a könyv hosszúsága miatt, hanem azért, mert izgatott, amiről szólt, messzire ragadta a fantáziámat, és egy másik világba kerültem. Már nagyon fiatalon tudtam az első pár oldal alapján, hogy érdekelni fog-e végig a könyv. Talán nem is a sztori, hanem a szerző stílusa, ha az megfog, akkor kitartok mellette, mindegy hány oldalról van szó!

3.) Mit gondolsz, hogyan változott a fiatalok olvasási szokása? Milyen most a tendencia, milyen irányba menetel az olvasás mint művelődési tevékenység?

Nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak– ez általánosítás, mint: „ A mai fiatalok nem tudják, mi a munka.” Ezek a készségek inkább különlegességnek számítanak, nem effektív elvárás az olvasottság, a lexikális tudás. Sokkal többet számít a rátermettség, a gyakorlati készségek, a kreativitás. Most már nem az olvasás az elsődleges egyedüli szórakozás, mint mondjuk a hetvenes-nyolcvanas években, vagy többszáz évig azelőtt. Rengeteg lehetőség közül tudsz választani, ha tanulni, fejlődni vagy csak a világ elől elmenekülni akarsz. Ma már az interneten minden IS elérhető, de legalábbis nagyon sok információhoz lehet hozzáférni, ezért nem feltétlen a hagyományos, papíralapú olvasás a prioritás. De pont ezért érdekes, hogy úgy hallottam, újra menő lett olvasni, mert az már a te választásod, a te stílusod!
Ráadásul többféle lehetőség létezik, e-book, hangoskönyv, az egyik öcsém például a mobilján olvas, és csak úgy falja a könyveket. Nekem nemrég elküldte PDF-ben az egyik új kedvencét, de végül meg kellett rendelni online a fizikai könyvet, én klasszikus módon szeretek (és tudok) olvasni.
Szerzői megjegyzés: Könyvszekereken vagy antikváriumokban töredékáron lehet könyvet venni, ha az ember nagyon vágyik rá, és szűkös a büdzsé, de Könyvhéten is kedvezményesen lehet hozzáférni könyvekhez. Illetőleg, ha jót akartok olvasni, akkor A Hetedik szerzőit ajánlom figyelmetekbe.

4.) Ugyanide kapcsolódva olvastam egy posztban a közelmúltban egy közösségi médiaplatformon, hogy a fiatalok olvasás helyett inkább az elektronikai eszközökbe merülnek, és ez milyen káros…

Sajnos, ez megint általánosítás, én azt látom, az idősebb korosztály is ugyanúgy a képernyőt bámulja. A másik feletti ítélkezés helyett a kommentekben a „mai fiatalokat” megrovó szépkorú is vehetne könyvet a kezébe klaviatúra helyett. Persze, nem azt mondom, hogy a túlzott képernyőidő nem káros, sőt komoly kutatások vannak arról, hogyan pusztítja az embert, bárcsak elmenekülhetnénk ez elől… Most ezt a kort éljük, ebben kell embernek maradni.

5.) Mit ajánlanál azoknak a fiataloknak, akik nyitottak az olvasásra?

Rowlingtól a Harry Potter, szinte alap. A Winettou-t nagyon szerettem, de nem tudom, mennyire jönne be a mostani korosztálynak, mi azért szerettük, mert tudtunk indiánosat játszani az erdőben. A fantasy feltörekvésének fényében a Gyűrűk ura, a Narnia krónikái vagy a Mester és Margarita. Kalandregényekből az Ivanhoe. A történelem-fanoknak egy lengyel történelmi regényt, a Tűzzel-vassalt ajánlanám. Ezekkel mondjuk én kezdtem, ki tudja, azóta eltelt 20 év. Olvassanak novellákat, az olyan, mint egy trailer, ha tetszik, jöhet az írótól egy regény! A Háború és béke is érdekes, de az nagyon nagy falat, kezdésnek nem jó. Túl sok rétege van, minden IS benne van. Kérdeztem anyukámat tizenhárom-tizennégy évesen, hogy mit olvassak, nem találtam olyat, ami érdekelne vagy kihívást jelentene. És akkor ő azt mondta, hogy hát nem meri mondani, de neki a kedvence a Háború és béke. A kedvemért levette a polcról, és utólag derült ki, hogy igazából viccnek gondolta, nem hitte volna, hogy tényleg el is olvasom.

6.) Mi fogott meg benne?

A Háború és béke a regények királya, benne van az egész élet és az is, ami az életen túl van. De van egy jelenet, ami nagyon megmaradt, talán át is formálta az életről való gondolkodásomat. A regény második felében van, Napóleon egyre beljebb nyomul Oroszországba, és Andrej herceg az embereivel megérkezik a saját birtokára, nézi a katonáit, ahogy fürdenek a tóban. Tolsztoj itt egy nagyon kemény és mély, belső monológot ír neki.
Hogy mi az emberi élet értéke? Hogy fürödhetnek háborúban is gondtalanul a katonák? Miért érzik jól magukat? Nagyon magával rántott Andrej sztoicizmusa, olyan gondolatokat olvastam akkor, amivel még nem találkoztam, és ezek a gondolatok akkor csak az enyémek voltak. A másik ilyen, Andrej megtérésének leírása, ahogy szép lassan elfogadja a halált, és ezzel az életet.
Szerzői megjegyzés: Azt a bizonyos részt keresse ki, aki kíváncsi lett rá, megrázó életigazság-felismerések vannak abban a monológban, amire így a hétköznapokban nem is gondolunk.

7.) Dosztojevszkij: Karamazov testvérek vagy Bűn és bűnhődés?

Az előbbi jóval izgalmasabb, cselekmény-központúbb. Abszolút Karamazov-párti vagyok, megrázóan jó könyv!

8.) Kortárs szerzők közül kiket ajánlanál?

Cserna-Szabó András. Háy János.

9.) Mit látsz a legnagyobb problémának, ami miatt az olvasástól elmegy valakinek a kedve?

Az iskolában kezdődik minden: szép is lenne, ha a gyerekek érettségi foka megegyezne az irodalomtanítás lineáris időrendiségével. Másrészt, arról szó sincs az iskolában, hogy olvasni jó. Ezek a szavak eleve riasztóak: kötelező-olvasmány, memoriter, olvasónapló… A Toldit például hatodikban baromi nehéz tanítani. És ki az, aki tényleg elolvassa az Odüsszeiát tizennégy évesen? Egy érett férfi küzdelme a világgal és a vágyaival, a világ egyik legzseniálisabb műve! Ha el kell olvasnod elsős középiskolás korodban, soha többet nem akarsz könyvet venni a kezedbe. Sokkal könnyebben szeretünk meg egy művet, ha értjük is, amiről szól, ehhez viszont a tantárgyakat holisztikusan kellene tanítani. A kémia, a töri, az irodalom, a biológia stb. együtt értelmezhető, külön-külön értemét veszti.

10.) Mi segít a felkészülésben irodalmi adaptációk esetén, akár szereplés, akár rendezés felől nézzük?

El kell olvasni a művet, segít benne (nevet), de utána muszáj elengedni. A színházi előadásban a rendező fejében lévő kép találkozik a színész képességeivel és saját képeivel, a látványtervező világával, a dramaturg észjárásával, a zeneszerző érzelmeivel, és ezek mind egy adott anyaghoz kapcsolódnak. Tucatnyi ember olvasmányélményét kell egybevasalni. Ha ragaszkodsz a saját képeidhez, véged van. Persze a végén a rendező szava és víziója dönt, de egy tanárom azt mondta az egyetemen, hogy egy előadás akkor jó, ha látjuk a résztvevőkön, hogy egyet gondolnak. Vannak darabok, ahol lehet szabadabban mozogni, és érdemes is, vannak, ahol egy „és” kihúzása is főbenjáró bűn. Ha egy regényt dolgozol fel, nem mondhatod el elejétől az ezer oldalt. ezért ki kell kiválogatni azokat a szegmenseket, amelyektől koherens egész marad. Az első rendezésem a Macbeth volt, a történetet nem változtattuk meg a dramaturggal, de érdekes volt eljátszani azzal, hogy összevontunk szereplőket, két-három figurát is ugyanaz a színész alakított, de nem különböztettük meg őket, sem jelmezben, sem játékban. Izgalmas jelenetek születtek belőle.
Persze, A Pál utcai fiúk más, az egy regény, ráadásul regényből musical. Sokáig egyszerre akartam megfelelni a zeneszerzőnek, a koreográfusnak, a rendezőnek, a játszótársaimnak és a nézőknek. Aztán rájöttem, hogy egyedül magamnak nem akartam megfelelni, a saját képemnek a regényről. Amint ezt elengedtem, elkezdett működni a dolog.

Köszönöm szépen, hogy elvállaltad a felkérést. További jó olvasmányokat és sikereket kívánok a színészi pályádon.