Kiskegyedek
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 147
Kiskegyedek
Mondhatom, egészen jól éreztem magam a kirakatban. Minden létező hiúságomnak kedvezett. A tulajdonos jó ízléssel áldatott meg. Kiváló minőségű kelméket rendelt, remek varrónőt alkalmazott, s kitűnő érzéke volt a divathoz. A kirakat közepén álltam. Testem csinos, alakom fess, frizurám tökéletes. Nem csoda, hogy mindenki engem bámult, pont előttem állt meg. Beleláttam én a fejekbe! A kamasz tőlem várta az első csókot, ilyenkor vérpiros ajkam csücsörítésével hergeltem. A férfi képzeletben az ágyába vitt, én rákacsintottam, tűsarkú lábammal felé léptem. Az öreg már csak maga mellé álmodott, ilyenkor angyalszárnyamat meglebbentettem. No, és társaim, a nők! Rájuk sem panaszkodhatok. A kislányok szája tátva maradt, csakis hozzám hasonlóvá kívántak válni. Szítottam is őket, nőjenek csak, tüzes ördögként elszívtam előttük egy-egy cigit. A savanyú képű öregasszonyokat elegáns mozdulattal küldtem el a fenébe, elvégre, ami elmúlt, az elmúlt. Ne keserítsenek engem, mert én aztán ugyan sosem fogok megvénülni! Igazi, deles nőtársaim eltérően viselkedtek. Akinek láttam szemében az irigységet, annak sárga fityiszt mutattam, ráöltöttem nyelvemet. Akik sóvárogtak, netán tiszteltek, piros szívet rajzoltam mutatóujjammal az ablaküvegre. Mit mondjak! Csodálatos érzések jártak át itt engem. Sosem felejtem, mikor az első divatos kosztümöm elkelt. Kék csíkos szövet volt összekomponálva a hófehér blézerrel, még a gombokat is anyagából húzatták be. Egyre több és több kosztümöt láttam végig sétálni az utcán, ők mind tőlem eredtek. Lassan tudatosult bennem, hogy hatalmam van, hiszen én irányítom a divatot, a pénzt, az érzelmeket. Mondjuk csak ki, afféle próbababaként a nagy életet. Jöhetett nyár és tél, ez már nem változott meg. Legfeljebb a nyári kartonhoz választott gyöngysor helyett télen prémet hajítottam kecses vállaimra, néha-néha fodrászhoz és kozmetikushoz mentem. Természetesen fürdőket is vettem, ugyan nem naponta. Kellemetlenségem mindössze annyi volt, hogy amikor az áru elkelt rólam, kis ideig meztelen maradtam. Jól viseltem. A férfiak még tovább toporogtak a kirakat előtt, én meg lesütöttem szemeimet. Mikor már a helyzetet tapintatlanságnak éreztem, mert én szemérmes vagyok különben, szóltam a tulajnak, ugyan dobjon már rám egy lepedőt végre. Bevallom, azt is észrevettem, hogy a tulaj is erősen fürkész tekintetével. Mondanom sem kell, sokáig nem tűrtem a lepelt.
Az esemény egy kellemes, őszi napon kezdődött. Menyasszonynak öltöztettek. Mit mondjak, nagyon izgatott voltam ám, még nem volt részem esküvőben. Gyönyörű, habos fehér ruhát terveztek nekem, hosszú fátylam alig fért el mögöttem. Könyékig ért a kesztyűm, és a hajamba fehér virágokat tűztek. Elégedett voltam nagyon, legszívesebben így vártam volna meg a karácsonyt. Feltűnt, hogy sokkal több a női rajongóm, a férfiak épp csak pillantást vetettek. Az ara, ki a ruhát rendelte, kivételesen nem szedette le rólam, csináltatott egy szakasztott ugyanilyet. Így esett meg, hogy a nagy napon egyforma menyasszonyok lettünk, én a kirakat üvege mögött, ő pár méterre tőlem, a templom előtti téren. És most figyeljenek! Olyan esett meg, ami még soha nem történt velem! Mindenki körbe rajongta, ott nyüzsögtek körülötte, rám pedig senki nem nézett. Mintha nem is léteztem volna… no, de ilyet… Egy darabig tűrtem, aztán úgy döntöttem, most már fel kell hívnom magamra a szokásos figyelmet. Úgy tettem, mint a filmekben. Szépen elájultam, egyenesen ki az aszfaltra, előtte azért gondosan elhúztam a kirakatüveget. A vőlegény épp akkor ért oda, én ezt nem is tudtam, esküszöm, esküszöm, hogy nem! Az arát eltakarta a tátott szájú tömeg, a vőlegény felkapott, szentelt vizet locsolt a homlokomra, s mire észhez kaptam, kimondtam a boldogító igent. Úgy ám, férjhez mentem! Hogy az arával mi lett, túlzottan nem is érdekelt, gyanítom, úgy lemerevedhetett, hogy bevitték a helyemre. Tudatosan sokáig elkerültem néhai lakhelyemet.
Egy téli este, már meglett asszonyként, a bú csak arra vitte lépteimet. Kíváncsian néztem az arára, ki derekasan kitartott, talán várt is engem. Egyik szeme hozzám könyörgött, másik szemével kígyóként szúrt, az üvegen át sziszegett és mérgezett. Hirtelen csodálatos ötlet jutott eszembe. Beslisszantam a hátsó ajtón, feladtam rá régi meleg bundámat, pont jó volt a méret.
- Tudod mit? – nevettem. – Menj csak haza az uradhoz, tiéd az az élet.
Azzal ledobtam a konyhai gúnyámat, meztelen, kihívóan néztem régi és új jövőmbe. Nemsokára egy egész férfitársaság cövekelt le néhány üveg pezsgővel. Hát persze, szilveszter éjjele volt, én is koccintottam a kirakatom párás üvegével.
(Azt még elárulom, hogy később az arával titkos barátnők lettünk. Egy puncs mellett megvitattunk mindent. Időnként a kirakatban helyet cseréltünk. Ám hiába mondja ezt nekem valaki szemtől szemben, a leghatározottabban le fogom tagadni, sőt még arcát is meglegyezgetem legújabb selyem legyezőmmel. Élesben, próba nem lesz.)