Kifelé hajló könyök
Írta: Majláth Dániel
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 265
Kifelé hajló könyök
Nemsokára megtörténünk megint.
A meleg a bőrök alá harap,
és mint egy lassan zuhanó tigris,
lilára csíkozza az eget a Nap.
Halk talpsuhogás, pohárcsörrenés.
A földön félénk kiskanál koppan.
Senki nem beszél, s én mindenkire
ilyenkor figyelek a legjobban.
Mert úgy lágyul fel és válik széjjel,
ahogyan a vízbe dobott szappan,
az, akinek nincs szíve élni már,
csak lüktetni és dobogni halkan.
Mozgunk - így állásunk is feltűnőbb.
Szívünk a por és rozsda étterme.
Olyan szépen és egyedül vagyunk,
ahogyan összeforrva két elme.
Lámpák villannak. Jön az éj, mint egy
kezdődő epilepsziás roham.
S mi elkezdünk valamit, aminek
nincs értelme, csak funkciója van.