Kibomlás
Írta: Markovics Anita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 212
kibomlás
ahogyan erdőbe behúzódnak a vadak,
néma, lesütött nyomukban hűlő puhaság az ősz.
a városban varjak.
széllel telnek meg a kukák, úgy zörögnek
nyomorúságot olvasnak rád,
miközben azt nézed:
sorjás kémények szúrnak köldökön ködöt.
szép ez. de fáj.
egész életedben a kibomlást gyakorolod
valami ismeretlen térbe.
mindig félúton vagy
eltűnni egy sosem volt egészben.
a hiányt gyakorlod.
hiteles vagy, a szemétdombok prófétája.
patkányokkal mulatsz,
csodálod nemtörődömségüket,
a túlélés kevély ösztönét,
a szerencsét is.
olyan szeretnél lenni.
inkább állat.
amikor nem kell igaz tekintetet kibogózni
rájőve: mégsem volt igaz.
állatok közt magadhoz szorítani a telet.
jól van ez így, jól van,
suttogni, ringani, elringatni magad.
nem tudom, mit kellene mondani.
nem tudom, még mit lehet -
azon kivül, ami a szemeben ott van.
évek óta sebeken át beszélek magamhoz.
valahol elvesztek. a szavak. is.
egyre rövidebb idő alatt.
itt a tél.
nem, nincs magány.
betakar.