Írta: Kissné Kustor Franciska
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 268
Kézfertőtlenítő
Felhívták a figyelmet, hogy többször és nagyon alaposan mossunk kezet, a koronavírus elkerülése érdekében.
Így lesz – gondoltam –, de mások megelőztek ebben is. Sorok álltak a drogériában. Nem az akciós parfümért, - nem, - hanem a kézfertőtlenítőért. Senki nem mondta, hogy nem lesz.
Egy nagydarab hölgy pánikszerűen, húszasával pakolta a kosarába a fertőtlenítőt. Mikor az utolsót is kocsijába rakta, elégedetten nézett körül. Úgy érezte, hogy mindent megtett, ami csak tőle telt. Neki és családjának már semmiféle vírus nem árthat. Gondoltam, lisztje is van elég. Tekintélyes idomai dicsérték a konyháját. Határozottságát irigyen figyeltem. Csak óvatosan, de megkérdeztem tőle: - Nem adna át nekem a fertőtlenítőből legalább egyet?
Kérésem megdöbbenést keltett benne, hiszen neki az életéről van szó. Hát ki vagyok én, hogy megakadályozzam terve kivitelezését. Lassan kiemelte kocsijából az egy darab kézfertőtlenítőt. Valamiféle diadal és nagylelkűség keveréke ült ki arcára, hogy mennyire emberbarát ezekben a vészterhes időkben is.
Köszönetet rebegtem és próbáltam megközelíteni a pénztárt. De a hölgy erős szuszogással elém vágott. Engedtem, hadd menjen, hadd élvezze a higiénia diadalát.
Győztes mosolya mindent elárult. Ki tudja miért, de neki mindig nagyobb szelet jár az élet tortájából - gondoltam.
Akkor jött a katarzis – amire sem én, de főleg a hölgy nem számított. A pénztáros kedves, de határozott hangon szólt hozzá.
- Kérem, csak tíz darabot lehet vinni fejenként, a többit tessék visszavinni, mert ilyen gyorsan nem tudjuk újratölteni a polcokat.
A kocsi megfordult és csak a hölgy hátát láttam és a rezgő farpofák hullámzottak el mellettem.
Az egója sérült, talán most először életében. Most azt kellett tennie, amit mások mondtak.
Nem lehetett könnyű…
Én pedig a kocsimban lévő egyetlen kézfertőtlenítőre pillantottam, és csak belülről mosolyogtam, de nagyon jól esett.
Akkor még nem tudtam, hogy a járványt mindenki másképp éli meg.