Kelő Johanna - A dáma
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 886
Kelő Johanna: A dáma
Minden nap, ugyanígy
Állok a tükör előtt, mustrálom az arcom, és dünnyögök magamban. Minden reggel ugyanitt állok, ugyanígy dünnyögök, ugyanígy kesergek, mert nem tetszik az a másik, ott szemben.
Megérkezik. Nekidől az ajtónak, haja kócos, zokni csak az egyik lábán van, azt is félig a padlón húzza. Rám néz. Lelkem meglódul, mintha lufikat kergetne a szél a Duna felett. Naponta motyogok hálát a létezéséért, azért, hogy láthatom, hogy hallhatom a nevetését, hogy a kezét a kezembe rejthetem.
Hozzáhajolok, átölelem, sóhajtozom a boldogságtól. Visszagondolok, hogy mennyire aggódtam, a köztünk lévő korkülönbség miatt, hogy lesz-e elég türelmem, erőm, ehhez a kapcsolathoz.
Harminc év. Harminc… Ennyi van köztünk. Sok? Túl sok?
Beleborzongok az emlékeimbe. Amikor először megláttam, amikor először megsimogattam, amikor először a nyakába fúrtam az arcom. Az első pillanattól tudtam, hogy sírig tartó szerelem ez.
Ugyanígy állunk minden reggel a fürdőszobában, és minden nap, ugyanígy végigfut bennem ez a buborékos érzés, amitől ellazulnak a végtagjaim, és ellazul a lelkem. Szememmel simogatom az arcát, cseresznye száját, szív alakú állát, amit esténként, ha összebújunk, felhő puhán megharapdálok, hogy halljam, ahogy felkacag, érezzem, ahogy boldogan átölel.
Segítek neki öltözni, próbálgat, lesi a hatást, kíváncsi, hogy melyik ruha, melyik szandál tetszik nekem jobban.
– Mindegy. Gyönyörű vagy. Bármiben gyönyörű vagy – biztatom, mire rám nevet, és újra kezdi a válogatást. Minden nap, ugyanígy.
Tükörhöz fut, előveszi a sminkjét, gyakorlott mozdulattal színeket tesz magára, letörli, újra kezdi. Minden nap, ugyanígy.
Ma azonban sietek, a megszokott rutinra nincs idő.
– Siess már, kérlek – zsörtölődöm, de el is szégyellem magam rögtön, amikor könnybe lábadt vízkék szemével rám pillant, és morcosan horkant egyet.
– Ma nem érünk rá – kezdem újra –, tökéletes az a szín rajtad, hidd el. Jól áll, pont olyan színű, mint a pulcsid.
– Még nem jó – morogja.
– Édesem, hét óra van, már tíz perccel ezelőtt is késésben voltunk!
Nem válaszol, színez, töröl, színez, töröl.
– Kérlek… – próbálkozom.
– És különben is – fakadok ki – öt éves vagy, óvodába megyünk, nem mindegy, hogy milyenre színezed a szemed?
– Nem mindegy – duzzog, majd megnyálazza a zöld ceruzáját, hogy apró szemhéját újra színezze.
Mert minden nő tudja – akár öt évesen is –, hogy a sminktől nagyvilági dáma lesz.